Átcuccoltunk Ausztráliába – Auszi’09

Mikor mar majdnem egy év eltel, meg csak akkor kezdtünk felocsúdni igazán. Frank dolgozni kezdett, mi Tomával ketten maradtunk az idegenben, annyi hármasban együtt töltött hónap után.

Karitatív
A csapat összeszokott volt és dolgos. A munka mellett volt idő és energia egyéb jótettekre. Ausziban a karitatív kezdeményezéseket nagyra becsülik. Frankék csapata így csöppent bele a már világszerte elterjedt „bajusz növesztős november"-be.

A kollégák: Pet, Frank es az indiai " my love is your love" Viv a "moovember" (bajszos november, a férfi prosztatarák megelőző kampányán)

Frankék egy csomó pénzt gyűjtöttek össze, velük örültem én is. (De amikor meg akarta tartani a bajszát, megrendültem. Hetekig küzdöttem ellene mindhiába. Aztán, mikor Joshi Barathnak neveztem, engem megfenyegetett és a bajuszt levágta.)

Exkluzív/Vagyok aki vagyok

Frank egyik nap ezzel a hírrel jött haza munkából:

Képzeld Nóra! A melósok között van egy nemsemmi afro fickó... én még ilyen fekete embert nem láttam. Köszöntem neki, hogy "Hi, bro' !" és összeütöttük az öklünket....... de tudod mi a fickó neve?! De a rendes neve!!! SATURDAY SOLO!

Sat' -ról sajna csak éjszakai felvételt találtam, ő van a balon pirosban a két új spanjával.

Hétköznapok Tomával

Mikor mar majdnem 1 év eltel, meg csak akkor kezdtünk felocsúdni igazán. Frank dolgozni kezdett, mi Tomával ketten maradtunk az idegenben, annyi hármasban együtt töltött hónap után.

A bicó volt az egyik legnagyobb lehetőségünk, pláne miután kiköltöztünk a partra. De nem csak, mert bárhová eljuthattunk vele. Bicózni élmény, életstílus és átformáló erő, ráadásul szinte az egyetlen lehetőségem a mozgásra Toma mellett. Egyre messzebb es messzebb merészkedtünk. Pesten sosem jutott eszembe, hogy bicózzak, szinte elfelejtettem, hogy gyerekként mennyire szerettem. De most meg jobb, mert Toma ott csücsül hátul és együtt, bicón fedezünk fel. 

Először felkerestük a Magyar Házban akkoriban induló Magyar Ovit. Átlagban úgy 8-10 mama jött össze a gyerekeikkel. Ez volt a minden keddi programunk. A gyerekek játszottak a kertben, kézműveskedtünk velük és persze dumáltunk meg vihogtunk, mintha csak otthon lettünk volna.

Ezeket az összejöveteleket az egyik anyuka szervezte, Csilla. Néha hozzájuk mentünk. Imádtuk, mert van fűtött medencéjük és Csilla a szélére tette a pizzát meg a tejeskávét. (Utóbbiba igény szerint Baileys-t.) Itt volt az utolsó magyar ovi is, amin részt vettünk Tomával, ez volt a búcsú-party. Hiányoznak.

Hasonlóképp a Magyar Isivel szombatonként. Ide 30 gyereket írattak be a múlt tanévre. Egy általános iskolában bérelt helységekben folyik a tanítás. Az igazgatónő felajánlotta, hogy vigyem az egyik csoportot, de helyette inkább a szülői közösség képviseletet vállaltam. Amibe lehetett bevonódtunk, segítettük a működést.

Az ő szervezésükben zajlott a Mikulásünnepség is a Magyar Házban.

Frank újra Mikulásnak öltözhetett, életében már harmadszorra és kb. 75 magyar gyereknek adta át az ajándékot, személyre szóló nagymonológokkal. (Nincs gyerek, akinek megjegyezné a nevét.)

Toma megmondta, hogy őt nem érdekli se a Mikulás se az ajándéka. (Frank szerint ez az én vérem.) ...szóval a gyerek világ.

A többi napon továbbra is játszótér, strandolás, együtt bevásárlás-főzés stb. Illetve magyar mamákkal és gyerekeikkel játszós randik. Hamarosan azt vettem észre, hogy szinte csak magyarokkal vagyunk és én szinte már csak magyarul beszélgetek, leszámítva azt a napi néhány esetet a boltban, itt-ott.

Toma közben elkezdte heti 1 almalommal az „ovit", ami napi 55 $ es inkább, amolyan napközi féle és csak fél napokat hagytam ott.


Érdekesség/Ovi másképp

Az auszi gondolkodás más. Az oviban nincs cipőcsere, tehát minden gyerek az utcai cipőjében nyomul a szőnyegen. A gyerekek többsége gyakran náthás a hűvösebb évszakokban, mert annyira alul vannak öltöztetve (a szülők által is) 15 fokban simán mezítláb és pólóban. A gyerekek orra folyik es általában nem törlik meg nekik. (szintén sok szülő sem)

Viszont ebédidőben az összes ott dolgozó főkötőt visel, nehogy hajszál kerüljön a kajába. Amit mi gyerek gondozásnak, meg higiéniának hívunk úgy általában, azt ok elég lazán veszik. 

A tetű sem kelt különösebb pánikot a gyerek közösségekben, nem keresik és nem írtják és nem jelzik a szülőnek, egyszerűen nem téma. A gyerekek adjak-kapjak, ha úgy alakul. Úgy mondják, hogy ez egy ilyen időszak kérem szépen, nem frusztráljuk ezzel a gyerekeket, nem szégyenítünk meg senkit. Totál természetes jelenségként van kezelve. (otthon azért kezelik... gondolom)

A pelenkáról való leszoktatás sem dívik, hagynak mindent a maga útján alakulni.

(Egy Bródy dal jut eszembe: Neked így, nekem úgy...)

Itt olyan nincs, hogy egy óvónő felemelje a hangját, vagy szidalmazza a gyereket. Szelídek és türelmesek a gyerekekkel. Magyarázóak és nagyvonalúak, nem veszik magukat olyan komolyan. Büntetés nincs. Teljesen máshonnan közelítenek és látható, hogy ez leginkább nem egy képzésen elsajátított pedagógia, hanem már ők is így kapták gyerekként.

A folytatásban

• Élet a parton
• Karácsony
• Munkahely2 / Perth, Southland Boulovarde Shopping and Entertainment Centre
• Lend Lease Alapítvány