Átcuccoltunk Ausztráliába – Auszi’23

Melbourne felett az ég

Épp most lesz 30 éve, hogy Cannes-ban bemutatták Wim Wenders, Berlin felett az ég cimű kivételes alkotását.

Ezen blogbejegyzésemmel emlékezek az alkotókra, szereplőkre, azok közül is elsősorban a "láthatatlan"  Damiel (Bruno Ganz) és Cassiel (Otto Sander) angyalokra, és minden angyalokra, akik gondolatainkon át hallgatnak-ismernek-szeretnek és kísérnek minket.

"Nem látlak de tudom, hogy itt vagy. Érzem. Itt ólálkodsz egész idő alatt. Szeretném látni az arcodat. A szemedbe nézni és elmondani neked, hogy milyen jó itt. Csak megérinteni is valamit. (...) Dohányozni. Vagy kávézni. Vagy a kettőt együtt. Fantasztikus! Vagy rajzolni.(...) Vagy ha hideg a kezed és összedörzsölöd. Ez jó érzés. Nagyon jó. Annyira szép dolog! De te nem vagy itt. Én itt vagyok. Jó lenne, ha itt lennél. Jó lenne beszélgetni veled. Hiszen a barátod vagyok."

 /P.F./

Nóra fotóz. Róla alig van kép. Ha én fotózom, eltávolodik tőlem. Három éve hagytuk el a "partot " és kapaszkodtunk meg egy száldeszkában. Jobban bízni, mint evezni. Az idő él és lélegzetében életre kelnek az események. A szerves-hologramos kép felsejlik egy gigászi, néma lüktetésben. Lehetünk másként a részesei. Nem erő. Fegyelem. Nem akarat. Remény. Nem ügyesen. Érzékenyen. Nem őszintén. Megigazultan. Ez a küldetés. A fiam. Erre a tapasztalásra nincsenek fogalmaim. Nóra azt mondja, Toma akkor legboldogabb, ha velem játszik. Azt mondja, ez több mint a "flow". Repes a szívem. Ez a melbournei másfél év meggyötört. Igaza van Mark barátomnak: Kevin megpróbálta ellopni a mojo-mat. Majdnem ellopta. Azok, akiknek a másé kell. Nagy levegőt kérek a víz felől.

Sydneyben egészen más. Ismernek, dolgozhatok. David milyen értelmes. Sokat tanulok tőle. A hotelszoba üres. Inkább a munkával maradok. Nemsokára ők is jöhetnek. Nélkülük, épp hogy vagyok. Kell egy otthon. A jövő héten mindennek utana megyek...bank meg a többi....Most kezdődik el. Most érkezek meg. Évek kellettek. Türelem, kivárás. Tudok várni, mindig tudtam. A család, a felelősség. Megrendítő. Hogy van az, amit Nóra mindig idéz valahonnan? "Csak az a nap virrad fel, amelyre tudatosan ébredünk."  Sokat akarok futni. A futás hosszú csend. Gyuri Professzor. Te vagy ez a város.  Az utca ahol a házad áll, Melbourne egyetlen utcája és a házad, Melbourne egyetlen háza. A többit el fogjuk felejteni.

Carmen azt mondta: a tél itt fájdalmas lesz. Valóban hideg és folyton esik. Mennyit fázom. Gyuri. Drága Gyuri... Ők ketten Frankkel értették...de én nem tudok nevetni  Rejtőn. Mit nem kapok el? Nem értem. Alig köt ide valami. Néhány új barát, Sophina a szomszédból...múltkor hallottam sírni. Két nagyfia van. Az óvoda. Tomán érzem az óvónők parfümillatát. Gyakran megölelik. Azt mondja nekik: I love you. Frank képes volt elviselni Kevint...este karikás szemmel járt haza és leült Toma mellé. Frank a legkissebb királyfi. Nem a meséből. Igaziból. Nemsokára költözünk újra...pakolás, dobozok...szeretek selejtezni. Minden, ami nem kell. Ha egyszer elindul az ember, megtörik a rend. Azontúl elindulhat újra, bármikor-bárhová. Toma jövőre iskolás, barátai lesznek. Majd eljönnek hozzánk palacsintázni. Megtanulják kimondani: pa-la-...

Kicsi otthont, nagy puha szőnyeget. Mintásat, színeset. Ahogy besüt rá a nap, alszunk rajta a vasárnapi ebéd után. Lassan kavargó aranypor. Kerek asztal. Virágos tányér. Semminek se éle, se sarka...Toma szerint és Toma meséje. Frank tenyere. Pergő teafű. Mindig bele hallani. Egy tréfálkozó Mester csendje.

Tegnap itt láttuk a delfineket mamival. Meg találtunk halott medúzákat de nagyokat. Szeretem őket megpiszkálni bottal, és nem mondom rájuk, hogy fúj. Mami fotóz...menni akarok apával. Elvisz a botanikus kertbe. Ásni fogunk. Apa azt mondja, autózzunk Sydneybe, hosszú ismeretlen, szép utakon. Cili a citromfám és én öntözöm. Már magasabb nálam is. Mami azt mondta, Cili az én "rózsám" mint a kis hercegnek... Gyuri professzor mindent tudott a csillagokról. Cilit is elvisszük Sydneybe. Mami azt mondja, fogalma nincs, hogyan tesszük be az autóba. Apa azt mondja, megoldja. Dr. Dolittle beszél az állatok nyelvén. Én csak a siralyok nyelvét tudom. De hogy-hogy? Az oviban én eszek a legtöbbet az egész csoportból. A piros lencse a legfinomabb. Sarbari mindig ad repetát, a másik nem. Az oviban Alfi a legjobb barátom. Ő nem bajkeverő. Alfi bogár mániás. Megfogja a bogarakat a kezével. Titkos játékaink vannak. Múltkor Alfival az összes virágkaspót eltologattuk az udvaron. Az óvónéni beküldött minket. Mami azt mondta, nem nagy szám. Feltalaló leszek. Ez már biztos.

Peter Handke: Mikor a gyermek gyermek volt

Mikor a gyermek gyermek volt

karját lóbálva ment.

patak helyett bőgő nagy folyót akart,

s e tócsa helyett a tengert.

mikor a gyermek gyermek volt

nem tudta, hogy ő gyermek.

mindennek lelke volt még,

s egy volt minden lélek.

mikor a gyermek gyermek volt

semmiről nem volt véleménye.

nem volt megrögzött szokása,

elszaladgált a helyéről, törökülésben ült,

forgója volt a feje búbján,

és nem grimaszolt ha fényképezték.

mikor a gyermek gyermek volt,

ilyeneket kérdezett folyton:

miért vagyok én én s miért nem te?

miért vagyok én itt, és miért nem ott?

hogy kezdődött az idő,

s hol ér véget a tér?

életünk ezen a földön nem csupán egy álom?

mindaz, amit látok hallok és szagolok-nem

csak egy világ előtti világ csalóka képe?

tényleg létezik a gonosz, és emberek,

akikben benn lakik a gonosz?

hogyan lehet az, hogy én, aki én vagyok,

mielőtt lettem nem voltam.

és hogy egyszer én, aki én vagyok

nem leszek már az aki vagyok.

[...]

mikor a gyermek gyermek volt,

elég volt neki, ha almát és kenyeret evett,

mint ahogy ma is még.

a bogyók bogyóként hulltak a kezébe,

mint ahogy ma is még.

a friss diótól érdes lett a nyelve,

mint ahogy ma is még.

minden hegycsúcson még nagyobb hegycsúcsra vágyott,

s minden városban egy még nagyobb város után.

jó érzés volt, mikor a fa csúcsán cseresznyéért nyúlt,

mint ahogy ma is még.

megijedt minden idegentől,

mint ahogy ma is még.

úgy várta az első havat,

mint ahogy ma is még.

mikor a gyermek gyermek volt,

egy botot lándzsaként a falnak dobott,

s az ott rezeg ma is még.

Exkluzív/ Melbourne felett az ég

Nóra és a fotózás. Mindjárt nekem kell fotóznom őt. Ha én fotózom, olyan kényszeres a mosolya, mint amikor Gergely Robi cd-ket kellett árulnia egy színházi előadás szünetében. Utána felmondott. Toma újabban büdös medvének szólít...mintha tegnap született volna. Ó, az első hónapok...cölibátus, böjt, virrasztás. Éjszakai üvöltéseitől a maradandó halláskárosodásom. Nóra nagyra nőtt mellei, amikhez távoltartási végzést csatolt. Másfél méter a nappaliban, az előszobában-konyhában torlódás esetén azonnali-teljes körű evakuálás. Egyszer felejtettem rajtuk a szemem, Nóra azt mondta, még egy ilyen húzás és átköltözik a szomszédba Magdikához. A hálószobaajtóra egy matricát ragasztott:

                              

 Megszabadítottak Kevintől. Hajszál híjja, hogy nem vertem állba. Mit is mesélt egyszer? Egyik legszebb ifjúkori emléke, mikor a haverjával ültek egy cabrióban, szólt a Beee Gees és ők teli torokból énekelték.    Bee Gees-t? Azta. Én a Skoda100-asomban üvöltöttem a Motorhead-et Kecskemétnek lefele. Olyan hengerfejes volt, ketten Lemmyvel nem tudtuk túlordítani. Lyukas volt az alja, láttam az aszfalthibákat menetben. Utógyújtása volt, néha robbant és akkora fekete füstöt köpött, nem lehetett látni. Leállt miattam a körforgalm. A piacon azt mondták, álljak be vele a tóba. Aztán 5000-ért elvitték. Bee Gees. A Sydney csapat jónak tűnik. John festi a haját, pedig az csak és kizárólag a Fenyő Mikinek áll jól..."épp kijártam a 8 á-t, azt a hét meg a nyolcát"...du-du-du-dudu-du-du...hmmm...mi keményet tolhatott, mikor leírta ezt? Tán Mackó kávét. Mindjárt eléneklem Nórának. Gugolva röhög az ilyeneken...szóval, Sydney-ben... lássuk csak. Az irodában rajtam kívül még van három Frank...ebből kihozhatok legalább két "heltaijenős" kabarétréfát. Meg egy fegyelmit. Ingyen kaja van kirakva az irodában és a múlt héten minden nap meghívtak kávéra. Megfogtam vagy 70 dollcsit. Nórának még nem is mondtam. Az már mind megy a lakásba. Ki a kicsit nem becsüli...

   Mikor még az első munkámat kerestem Perthben. Tejóég. A sarki kávézót egy huszonéves  pár vitte. Oda jártam hozzájuk önéletrajzokat írni. Mikor kész lettem vele, mindig beálltam a sorba és a kasszánál azt kértem, olvassák át, van-e benne helyesírási hiba. Hónapokon át, naponta jártam hozzájuk. Záráskor néha segítettem nekik felpakolni a székeket. Lassan összebarátkoztunk. Rubik Kocka, C vitamin, töltőtoll, gyufa,...stb. Magyar törtenelemből felkészítettem őket egy emelt szintű érettségire. Nagyon érdeklődőek voltak. Vagy féltek. Mielőtt elmentek nyaralni, elnézést kértek, amiért zárva lesznek. Szarul is esett. De rég volt....hm.

Remélem nyert a Fradi!

Compañero!

Átcuccoltunk Ausztráliába – Auszi’22

Április 11. - A Magyar Költészet Napja

Százat markoltam, tizenegyet megfogtam.

Mindent az egyben, egyszerre nem tudtam.

Gyöngyök lefejtve, nyolcvankilenc elejtve.

S épp a legdrágább, tán el lett felejtve.

Olvassátok őket szeretettel.

Nóra

Somlyó György: Az olvasóhoz

Ó, légy te kortyomtól még szomlyasabb.  

Menj a virágért, ami ott maradt.

Kutasd fel elakadt húrjaimat.

Somlyó György

Freskó:Próféta

Io senti mormorare a tutti : Adamo!

[A PURGATÓRIUM: XXXI.]

Tán az a fiú a Piazza Grandén,

az énekelt ily némán, messzilátva,

az hallgatott ily zengőn önmagába.

Tán ő volt a modell. Tán te. Talán én.

Próféta: arcán a jövő az álca,

annak vonását hordja a magáén.

Patakzik át rajt valami csoda fény.

Ablak: magunkig, önmagunkba vágva.

Nem látjátok? mind ilyenek vagyunk,

te, drága barát, s ádáz ellenem te,

ilyenek vagyunk, túl magunk határán,

ahol mind egymással találkozunk,

s hol, mint a Purgatóriumba Dante,

halljuk, hogy minden azt mormolja: Ádám.

Weöres Sándor: Familia 

Édes bogyót, csorgó húsú gyümölcsöt,

sok tarka játékot, öröme szemnek-kéznek,

tapasztaló összesimulást, mosolygó csókot

holnapra is hagyjatok gyerekek! Késő este van.

Tücsökdal szőttesén madárfütty kacskaringók, és ti álmodtok

illatos fűvel bélelt lepedőn, holdfényben villogó párnán.

Majd sorra járom szobáitok, s alvó arcotok fölött

megcsókolom a levegőt s tenger ragyog szívemben.

Weöres Sándor: Meghalni

Birsalma-illatú, gyöngyház-tekintetű

s a hangja mint harang és messzi hegedű

s mind több és tétován sűrűdő lépteikre

felbődül és lerogy az űr sok-szarvú ikre,

átzudul a hideg, mindent elönt a kék!

Elönt a kék vonzás és villámló ekék

s égő tüskék fölött a Meztelen viharja

redőzve ráborúl a horpadó talajra,

megreng az édesség vad fészke, cifra tál,

s a mozdulatlanúl terjengő fénybe száll.

Weöres Sándor: Örök pillanat

Mit málló kőre nem bizol:

mintázd meg levegőből.

Van néha olyan pillanat

mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,

bezárva kincses öklét,

jövője nincs és multja sincs,

ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal

súrolta s tovalibbent --

így néha megérezheted

önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,

és később, mint az álom.

S az öröklétet ízleled

még innen a halálon.

Pilinszky János : Intelem 

Ne a lélekzetvételt. A zihálást.

Ne a nászasztalt. A lehulló

maradékot, hideget, árnyakat.

Ne a mozdulatot. A kapkodást.

A kampó csöndjét, azt jegyezd.

Arra figyelj, amire városod,

az örök város máig is figyel:

tornyaival, tetőivel,

élő és halott polgáraival.

Akkor talán még napjaidban

hírül adhatod azt, miről

hírt adnod itt egyedül érdemes.

Írnok,

akkor talán nem jártál itt hiába.

Nagy László: Himnusz minden időben   

Te szivárvány-szemöldökű,

Napvilág lánya, lángölű,

Dárdának gyémánt-köszörű,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Te fülemülék pásztora,

Sugarak déli lantosa,

Legelső márvány-palota,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Siralomvölgyi datolya,

Festmények rejtett mosolya,

Templomon arany-kupola,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Díjra korbácsolt versenyló,

Lázadásokban lobogó,

Csillag, dutyiba pillantó,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Harctéri sebek doktora,

Hazátlanoknak otthona,

Mézes bor, édes babona,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Piaci csarnok álmosa,

Nyomorúságnak táncosa,

Szilveszter-éji harsona,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Béta-sugárban reszkető,

Sok-fejű kölyket elvető,

Tengerek habján csörtető,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Minden időben ismerős,

Mindig reménnyel viselős,

Bájokkal isteni erős,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Öröktől belémkaroló,

Vánkosra velem hajoló,

Varjakat döggé daloló,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Iszonyattól ha szédülök,

Ha a pimaszság rám dönög,

Önmagammal ha kűzködök,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Jog hogyha van: az én jogom,

Enyém itt minden hatalom,

Fölveszem kardom, sisakom!

Gyönyörűm, te segíts engem!

Felragyog az én udvarom,

Megdicsőül a vér s korom,

Galambok búgnak vállamon,

Gyönyörűm, ha segítsz engem!

Füle Lajos:Futás    

Fut a gyermek a labda után

leszegett fejjel, tűzpirosan,

se lát, se hall, csak egyre rohan.

Guruló labda lett a világ,

szüntelen űzi, hajtja a vágy,

száz utcán, téren,

ezer veszélyen,

millió anyai kétségen át,

gyönyörűszépen

s balga-bután

fut a gyermek a labda után...

Fut az ember az élet után...

Leszegett fejjel gyötri magát

kincseit egyszer csakhogy elérje,

kergeti álma, hajtja a vére.

Kenyér gurul a lába előtt,

vagyon gurul a vágya előtt,

hírnév, dicsőség álma előtt.

Rohan utánuk éveken át,

a fogyó úton, életen át,

száz utcán, téren,

ezer veszélyen,

millió isteni bánaton át, gyönyörű szépen

s balga-bután

fut az ember az élet után...

Fut az ISTEN az ember után,

mert mindent lát és szánja nagyon,

guruló szívét csakhogy elérje,

hogy fut utána, hull bele vére!

Ott fut az utcán,

ott fut a téren,

egész világon,

sok ezer éven,

sok mérhetetlen,

megérthetetlen,

keresztre írott szenvedésen át,

hulló Igével,

kiontott vérrel,

viszonozatlan,

mély szerelmével

fut az ISTEN az ember után...

Ágh István:  Isteni altató 

Hóesés

mennyek könnyebbülése

most csöndesebb

az Isten szívverése

zizergő csöndben

alig hallható

a lassú tempó

fehér altató

csicsíja csíja

álom téli álom

csak e lüktetés

mindenütti ágyon

világűröm

hidegéből kinyújtja

meleg kezét

bár jég az ingeujja

amíg pulzusán

cinke ringatózik

ujja hegye

vörösbegyével szólít

elsimogat

szörnyeimtől szelíden

e zord Atyából

édes Anyaisten

József Attila: Olyan bolond vagy  

Olyan bolond vagy

Szaladsz

Akár a reggeli szél

Még elüt valamelyik autó.

Pedig lesikáltam kis asztalomat

És most

Tisztábban világit kenyerem enyhe fénye.

No gyere vissza, ha akarod

Veszek takarót vaságyamra

Egyszerü, szürke takarót.

Illik az

Szegénységemhez, aki szeret téged

És az Úr is szereti nagyon

És engem is szeret az Úr

Nem jön soha nagy fényességgel

Nem akarja, hogy elromoljanak

Szemeim, akik

Nagyon kivánnak látni téged

És nagyon szépen néznek majd terád

Ha visszajössz

Vigyázva foglak megcsókolni

Nem tépem le rólad a kabátot

És elmondom mind a sok tréfát

Mert sokat kieszeltem azóta

Hogy te is örülj

Majd elpirulsz

Lenézel a földre és kacagunk

Hangosan, hogy behallatszik szomszédunkba

A szótlan, komoly napszámosokhoz is behallik

És fáradt, összetört álmukban majd elmosolyodnak ők is.

József Attila: Nagy városokról beszélt a messzi vándor

Nagy városokról beszélt a messzi vándor

Ott az emberek nem ismerik egymást

A katonák se hordanak puskát, hanem a nagy tereken muzsikálnak

Sokan gyűlnek oda, a gyerekeket magasra tartják, ugy hallgatják

Meghallgatják, aztán odahaza elmesélik, milyen szép volt és azok is

örülnek neki

A lányok ott is kinevetik a fiúkat, de azért szeretik őket

Fényes nappal is szeretik egymást

Nagy hidak vannak, amelyeken el lehet álldogálni és nézni a vizet meg

a hajókat

Úszkálnak ide oda, az utasok meg hangosan fölkacagnak

Hirtelen elhallgatnak s úgy nézik a nagy vizet, amint komolyan elmegy

a hullámok alatt

Azok meg csillognak, mint a pengék

S olvashatni a gyönyörű könyveket, akkora nagy a világosság

Pedig már egészen beesteledett.

Átcuccoltunk Ausztráliába – Auszi’21

Ne fűzz rá

Idővel megértettük azt, ha egyszer külföldre költöztünk, úgy komplett mazohizmus azon aggódni, hogy mennyire marad meg magyarnak a gyerekünk. Értelmetlen mérlegelni nyereség-veszteség alapon. Abba ami eldöntött, javasolt mihamarabb bele is állni és a lehető legnagyobb rugalmasságot tanúsítva ismeretlen szemszögből nézni, megfigyelni, értelmezni mindent, ami jön és mindent ami megy.

Saját elménk építette falon megtalálni a rést, ami egy szellőzőhöz hasonlóan, biztosítja az átjárhatóságot a nemzeti identitás, személyes meggyőződés és a fal túloldalán lévő "minden más" között.

Az újrakezdéshez, boldoguláshoz és nyugalomhoz, elsősorban nyitottságra, befogadókészségre és  elfogadásra van szükség. Meglepő törvényszerűség, hogy derű nélkül ezek nem teljesülhetnek igazán, ezért az optimizmus - ami megérthető, így megtanulható - alapvető feltétele az emberi/családi "karriernek".

Ennek a derűs nyitottságnak, optimizmusnak köszönhetünk szinte minden jót, ami eddig velünk itt történt. Többek között azt is, hogy Toma magyarságát egyszerűen nem gondoljuk túl, azonban legjobb tudásunk szerint, erőlködés nélkül őrizzük azt.

    Ahogy a szövegelés seggbe rúg majd lelép, úgy a jó példa kézen fog és megtart.

Frankkel, 20 éves közös pályafutásunk első pillanatától kezdve a "jó példa" lelkes keresői vagyunk, és aki a jó példát fürkészi, az meg is találja. Így leltünk több olyan magyar családra is, akik megmutatták, hogy a magyar nyelv továbbadása külföldön is lehetséges, akár több generació erejéig is.

Ennek módja, nem csupán a nyelv használata, hanem annak presztizsének megerősítése a gyerekben, nem csak ünnepek alkalmával és a külhoni magyar közösségekben való részvétellel, hanem a mindennapokban is. Akinek a saját kultúrája kedves és az anyanyelve édes, annak ez nem feladat, hanem öröm és jó lehetőség, mert ez egy erőteljesen kreatív folyamat és ahogy mondják: kétszer tanul, aki tanít. Ezért is jó szülőnek lenni.

  Kultúrák hete a pre school csoportban, foglalkozást tartok a magyar délelőttön.

                                   

  

     Toma és Dia a melbournei Magyar Ház rendezvényén.

Nem aggódni a holnapért, mert hát "...a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. " (Máté 6,25-34) Mert ha hajnalban kapáltunk, délben gazoltunk, délután ültettünk, estére már nem marad más, mint imádkozni napért-esőért.

Exkluzív/ Kevin forever

Naponta kápráztat el Kevin, Frank iránt mutatott elemi érdeklődése, felelősségérzete és maximalizmusa.

Frank mindennapos, Kevinről szóló "esti beszámolónak" nevezett ventillálásaiból, a borotválkozás iránt tanusított csappanó érdeklődéséből, és az egyes Bud Spencer filmek komplex cselekményének gyakori nosztalgikus elbeszéléseiből én arra következtetek, hogy Franknek előre elrendeltetett dolga van Kevinnel, hogy ezt az entitást felsőbb erők rendelték Frank mellé s hogy ezen entitásnak alapvető küldetése, maradandó lenyomatot hagyni pártfogoltja mikro-univerzumában.

   Mert, Kevin nem csak mint Frank szakmai tanácsadója, mentális trénere és mint sportpszichológusa van jelen és tevékenykedik. Ő az, aki szívén viseli Frank angol nyelvtudásának fejlesztését, annak következetes pallérozását és a végletekig való finomítását.

Ugyanis Kevin, nem sajnálva drága idejét, szívesen javít bele piros aláhúzásokkal Frank minden egyes e-mailjébe, táblázatába, kitöltött számláiba, ami Franknek bár folyamatos dupla munkát jelent, viszont Frank, így nem csak az angolt vésheti fejébe felső fokon, hanem - Kevinnek minden köszönet - férjem már "vakon" gépel és büszkén elmondhatja, hogy az elmúlt másfél évben, teljes munkaidőben, kemikáliák bevitele nélkül hordott ki legalább 5 akut ínhüvelygyulladást.

   Kevin figyelme termeszetesen Frank szóbeli angoljára is kiterjed.

Kevinnek -  jól betanított ex "salesesként" - a retorika, akár disznónak a sár. Olyan rutinnal, élvezettel és ügyességgel fetreng benne, hogy mindent ami ganajtúrás közben rátapadt, képes ledörzsölni magáról. Ebből következik, hogy Kevin, megörökölt anyanyelvének professzionális használatával és genetikailag magában hordozott rafinériájával, napi 8 órán keresztül filézi Franket úgy, hogy közben, aprópénzért összeverguvált maroknyi célközönsége számára, mint irgalmas szamaritánus bizonyít.

Frank magasfokú szakami tudása, rátermettsége és emberekhez való pozitív viszonyulása - vagyis minden, amit Kevin nem birtokol - komoly frusztrációkat gerjeszt emberünkben és ez a frusztració, kivaló katalizátorként szolgál ahhoz, hogy Kevin soha, de soha ne adja fel.

  De Kevin azt nem tudja, hogy Frank, egy még a rendszerváltás elôtt, jelentős lélekszámú etnikummal felduzzasztott, poros kis bányászvárosban nőtt fel és 15 éves korától, annak legsötétebb kocsmájában szocializálódott, ahol senkinek nem lehetett tudni az igazi nevét, és ahol Frank, puszta túlélési ösztöntől vezérelve, több börtönviselttel itta meg a pertut, mint ahányszor egy hétvége alatt megverték a "Pisca" Ferit.

Kevin azt sem tudja, hogy Frank 1992 és 1998 között, legalább egy tucat jeges téli éjszakát töltött  szabad ég alatt a földön fekve, amiket a harmadfokú alkoholmérgezésének köszönhetően meghülés és fagyási sérülések nélkül vészelt át...majd az egyik alkalommal, mindössze 3 óra ágyban töltött délelőtti alvás után, még képes volt felkajtatni és visszalopni az éjszaka eltűnt Levi's farmerkabátját.

És Kevin nem tudja, hogy Frank idegei edzett kötélből vannak, mióta átélt egy lépcsőházi pitbull támadást és nem tudja, hogy Franket többett kergették, mint a rajzfilmben Jerryt... de sosem kapták el, és face to face szituációkban pedig legalább három fejrúgást állt ki talpon.

 Szóval Kevin, good luck!