Átcuccoltunk Ausztráliába – Auszi’21

Ne fűzz rá

Idővel megértettük azt, ha egyszer külföldre költöztünk, úgy komplett mazohizmus azon aggódni, hogy mennyire marad meg magyarnak a gyerekünk. Értelmetlen mérlegelni nyereség-veszteség alapon. Abba ami eldöntött, javasolt mihamarabb bele is állni és a lehető legnagyobb rugalmasságot tanúsítva ismeretlen szemszögből nézni, megfigyelni, értelmezni mindent, ami jön és mindent ami megy.

Saját elménk építette falon megtalálni a rést, ami egy szellőzőhöz hasonlóan, biztosítja az átjárhatóságot a nemzeti identitás, személyes meggyőződés és a fal túloldalán lévő "minden más" között.

Az újrakezdéshez, boldoguláshoz és nyugalomhoz, elsősorban nyitottságra, befogadókészségre és  elfogadásra van szükség. Meglepő törvényszerűség, hogy derű nélkül ezek nem teljesülhetnek igazán, ezért az optimizmus - ami megérthető, így megtanulható - alapvető feltétele az emberi/családi "karriernek".

Ennek a derűs nyitottságnak, optimizmusnak köszönhetünk szinte minden jót, ami eddig velünk itt történt. Többek között azt is, hogy Toma magyarságát egyszerűen nem gondoljuk túl, azonban legjobb tudásunk szerint, erőlködés nélkül őrizzük azt.

    Ahogy a szövegelés seggbe rúg majd lelép, úgy a jó példa kézen fog és megtart.

Frankkel, 20 éves közös pályafutásunk első pillanatától kezdve a "jó példa" lelkes keresői vagyunk, és aki a jó példát fürkészi, az meg is találja. Így leltünk több olyan magyar családra is, akik megmutatták, hogy a magyar nyelv továbbadása külföldön is lehetséges, akár több generació erejéig is.

Ennek módja, nem csupán a nyelv használata, hanem annak presztizsének megerősítése a gyerekben, nem csak ünnepek alkalmával és a külhoni magyar közösségekben való részvétellel, hanem a mindennapokban is. Akinek a saját kultúrája kedves és az anyanyelve édes, annak ez nem feladat, hanem öröm és jó lehetőség, mert ez egy erőteljesen kreatív folyamat és ahogy mondják: kétszer tanul, aki tanít. Ezért is jó szülőnek lenni.

  Kultúrák hete a pre school csoportban, foglalkozást tartok a magyar délelőttön.

                                   

  

     Toma és Dia a melbournei Magyar Ház rendezvényén.

Nem aggódni a holnapért, mert hát "...a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. " (Máté 6,25-34) Mert ha hajnalban kapáltunk, délben gazoltunk, délután ültettünk, estére már nem marad más, mint imádkozni napért-esőért.

Exkluzív/ Kevin forever

Naponta kápráztat el Kevin, Frank iránt mutatott elemi érdeklődése, felelősségérzete és maximalizmusa.

Frank mindennapos, Kevinről szóló "esti beszámolónak" nevezett ventillálásaiból, a borotválkozás iránt tanusított csappanó érdeklődéséből, és az egyes Bud Spencer filmek komplex cselekményének gyakori nosztalgikus elbeszéléseiből én arra következtetek, hogy Franknek előre elrendeltetett dolga van Kevinnel, hogy ezt az entitást felsőbb erők rendelték Frank mellé s hogy ezen entitásnak alapvető küldetése, maradandó lenyomatot hagyni pártfogoltja mikro-univerzumában.

   Mert, Kevin nem csak mint Frank szakmai tanácsadója, mentális trénere és mint sportpszichológusa van jelen és tevékenykedik. Ő az, aki szívén viseli Frank angol nyelvtudásának fejlesztését, annak következetes pallérozását és a végletekig való finomítását.

Ugyanis Kevin, nem sajnálva drága idejét, szívesen javít bele piros aláhúzásokkal Frank minden egyes e-mailjébe, táblázatába, kitöltött számláiba, ami Franknek bár folyamatos dupla munkát jelent, viszont Frank, így nem csak az angolt vésheti fejébe felső fokon, hanem - Kevinnek minden köszönet - férjem már "vakon" gépel és büszkén elmondhatja, hogy az elmúlt másfél évben, teljes munkaidőben, kemikáliák bevitele nélkül hordott ki legalább 5 akut ínhüvelygyulladást.

   Kevin figyelme termeszetesen Frank szóbeli angoljára is kiterjed.

Kevinnek -  jól betanított ex "salesesként" - a retorika, akár disznónak a sár. Olyan rutinnal, élvezettel és ügyességgel fetreng benne, hogy mindent ami ganajtúrás közben rátapadt, képes ledörzsölni magáról. Ebből következik, hogy Kevin, megörökölt anyanyelvének professzionális használatával és genetikailag magában hordozott rafinériájával, napi 8 órán keresztül filézi Franket úgy, hogy közben, aprópénzért összeverguvált maroknyi célközönsége számára, mint irgalmas szamaritánus bizonyít.

Frank magasfokú szakami tudása, rátermettsége és emberekhez való pozitív viszonyulása - vagyis minden, amit Kevin nem birtokol - komoly frusztrációkat gerjeszt emberünkben és ez a frusztració, kivaló katalizátorként szolgál ahhoz, hogy Kevin soha, de soha ne adja fel.

  De Kevin azt nem tudja, hogy Frank, egy még a rendszerváltás elôtt, jelentős lélekszámú etnikummal felduzzasztott, poros kis bányászvárosban nőtt fel és 15 éves korától, annak legsötétebb kocsmájában szocializálódott, ahol senkinek nem lehetett tudni az igazi nevét, és ahol Frank, puszta túlélési ösztöntől vezérelve, több börtönviselttel itta meg a pertut, mint ahányszor egy hétvége alatt megverték a "Pisca" Ferit.

Kevin azt sem tudja, hogy Frank 1992 és 1998 között, legalább egy tucat jeges téli éjszakát töltött  szabad ég alatt a földön fekve, amiket a harmadfokú alkoholmérgezésének köszönhetően meghülés és fagyási sérülések nélkül vészelt át...majd az egyik alkalommal, mindössze 3 óra ágyban töltött délelőtti alvás után, még képes volt felkajtatni és visszalopni az éjszaka eltűnt Levi's farmerkabátját.

És Kevin nem tudja, hogy Frank idegei edzett kötélből vannak, mióta átélt egy lépcsőházi pitbull támadást és nem tudja, hogy Franket többett kergették, mint a rajzfilmben Jerryt... de sosem kapták el, és face to face szituációkban pedig legalább három fejrúgást állt ki talpon.

 Szóval Kevin, good luck!