Átcuccoltunk Ausztráliába – Auszi’22

Április 11. - A Magyar Költészet Napja

Százat markoltam, tizenegyet megfogtam.

Mindent az egyben, egyszerre nem tudtam.

Gyöngyök lefejtve, nyolcvankilenc elejtve.

S épp a legdrágább, tán el lett felejtve.

Olvassátok őket szeretettel.

Nóra

Somlyó György: Az olvasóhoz

Ó, légy te kortyomtól még szomlyasabb.  

Menj a virágért, ami ott maradt.

Kutasd fel elakadt húrjaimat.

Somlyó György

Freskó:Próféta

Io senti mormorare a tutti : Adamo!

[A PURGATÓRIUM: XXXI.]

Tán az a fiú a Piazza Grandén,

az énekelt ily némán, messzilátva,

az hallgatott ily zengőn önmagába.

Tán ő volt a modell. Tán te. Talán én.

Próféta: arcán a jövő az álca,

annak vonását hordja a magáén.

Patakzik át rajt valami csoda fény.

Ablak: magunkig, önmagunkba vágva.

Nem látjátok? mind ilyenek vagyunk,

te, drága barát, s ádáz ellenem te,

ilyenek vagyunk, túl magunk határán,

ahol mind egymással találkozunk,

s hol, mint a Purgatóriumba Dante,

halljuk, hogy minden azt mormolja: Ádám.

Weöres Sándor: Familia 

Édes bogyót, csorgó húsú gyümölcsöt,

sok tarka játékot, öröme szemnek-kéznek,

tapasztaló összesimulást, mosolygó csókot

holnapra is hagyjatok gyerekek! Késő este van.

Tücsökdal szőttesén madárfütty kacskaringók, és ti álmodtok

illatos fűvel bélelt lepedőn, holdfényben villogó párnán.

Majd sorra járom szobáitok, s alvó arcotok fölött

megcsókolom a levegőt s tenger ragyog szívemben.

Weöres Sándor: Meghalni

Birsalma-illatú, gyöngyház-tekintetű

s a hangja mint harang és messzi hegedű

s mind több és tétován sűrűdő lépteikre

felbődül és lerogy az űr sok-szarvú ikre,

átzudul a hideg, mindent elönt a kék!

Elönt a kék vonzás és villámló ekék

s égő tüskék fölött a Meztelen viharja

redőzve ráborúl a horpadó talajra,

megreng az édesség vad fészke, cifra tál,

s a mozdulatlanúl terjengő fénybe száll.

Weöres Sándor: Örök pillanat

Mit málló kőre nem bizol:

mintázd meg levegőből.

Van néha olyan pillanat

mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,

bezárva kincses öklét,

jövője nincs és multja sincs,

ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal

súrolta s tovalibbent --

így néha megérezheted

önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,

és később, mint az álom.

S az öröklétet ízleled

még innen a halálon.

Pilinszky János : Intelem 

Ne a lélekzetvételt. A zihálást.

Ne a nászasztalt. A lehulló

maradékot, hideget, árnyakat.

Ne a mozdulatot. A kapkodást.

A kampó csöndjét, azt jegyezd.

Arra figyelj, amire városod,

az örök város máig is figyel:

tornyaival, tetőivel,

élő és halott polgáraival.

Akkor talán még napjaidban

hírül adhatod azt, miről

hírt adnod itt egyedül érdemes.

Írnok,

akkor talán nem jártál itt hiába.

Nagy László: Himnusz minden időben   

Te szivárvány-szemöldökű,

Napvilág lánya, lángölű,

Dárdának gyémánt-köszörű,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Te fülemülék pásztora,

Sugarak déli lantosa,

Legelső márvány-palota,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Siralomvölgyi datolya,

Festmények rejtett mosolya,

Templomon arany-kupola,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Díjra korbácsolt versenyló,

Lázadásokban lobogó,

Csillag, dutyiba pillantó,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Harctéri sebek doktora,

Hazátlanoknak otthona,

Mézes bor, édes babona,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Piaci csarnok álmosa,

Nyomorúságnak táncosa,

Szilveszter-éji harsona,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Béta-sugárban reszkető,

Sok-fejű kölyket elvető,

Tengerek habján csörtető,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Minden időben ismerős,

Mindig reménnyel viselős,

Bájokkal isteni erős,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Öröktől belémkaroló,

Vánkosra velem hajoló,

Varjakat döggé daloló,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Iszonyattól ha szédülök,

Ha a pimaszság rám dönög,

Önmagammal ha kűzködök,

Gyönyörűm, te segíts engem!

Jog hogyha van: az én jogom,

Enyém itt minden hatalom,

Fölveszem kardom, sisakom!

Gyönyörűm, te segíts engem!

Felragyog az én udvarom,

Megdicsőül a vér s korom,

Galambok búgnak vállamon,

Gyönyörűm, ha segítsz engem!

Füle Lajos:Futás    

Fut a gyermek a labda után

leszegett fejjel, tűzpirosan,

se lát, se hall, csak egyre rohan.

Guruló labda lett a világ,

szüntelen űzi, hajtja a vágy,

száz utcán, téren,

ezer veszélyen,

millió anyai kétségen át,

gyönyörűszépen

s balga-bután

fut a gyermek a labda után...

Fut az ember az élet után...

Leszegett fejjel gyötri magát

kincseit egyszer csakhogy elérje,

kergeti álma, hajtja a vére.

Kenyér gurul a lába előtt,

vagyon gurul a vágya előtt,

hírnév, dicsőség álma előtt.

Rohan utánuk éveken át,

a fogyó úton, életen át,

száz utcán, téren,

ezer veszélyen,

millió isteni bánaton át, gyönyörű szépen

s balga-bután

fut az ember az élet után...

Fut az ISTEN az ember után,

mert mindent lát és szánja nagyon,

guruló szívét csakhogy elérje,

hogy fut utána, hull bele vére!

Ott fut az utcán,

ott fut a téren,

egész világon,

sok ezer éven,

sok mérhetetlen,

megérthetetlen,

keresztre írott szenvedésen át,

hulló Igével,

kiontott vérrel,

viszonozatlan,

mély szerelmével

fut az ISTEN az ember után...

Ágh István:  Isteni altató 

Hóesés

mennyek könnyebbülése

most csöndesebb

az Isten szívverése

zizergő csöndben

alig hallható

a lassú tempó

fehér altató

csicsíja csíja

álom téli álom

csak e lüktetés

mindenütti ágyon

világűröm

hidegéből kinyújtja

meleg kezét

bár jég az ingeujja

amíg pulzusán

cinke ringatózik

ujja hegye

vörösbegyével szólít

elsimogat

szörnyeimtől szelíden

e zord Atyából

édes Anyaisten

József Attila: Olyan bolond vagy  

Olyan bolond vagy

Szaladsz

Akár a reggeli szél

Még elüt valamelyik autó.

Pedig lesikáltam kis asztalomat

És most

Tisztábban világit kenyerem enyhe fénye.

No gyere vissza, ha akarod

Veszek takarót vaságyamra

Egyszerü, szürke takarót.

Illik az

Szegénységemhez, aki szeret téged

És az Úr is szereti nagyon

És engem is szeret az Úr

Nem jön soha nagy fényességgel

Nem akarja, hogy elromoljanak

Szemeim, akik

Nagyon kivánnak látni téged

És nagyon szépen néznek majd terád

Ha visszajössz

Vigyázva foglak megcsókolni

Nem tépem le rólad a kabátot

És elmondom mind a sok tréfát

Mert sokat kieszeltem azóta

Hogy te is örülj

Majd elpirulsz

Lenézel a földre és kacagunk

Hangosan, hogy behallatszik szomszédunkba

A szótlan, komoly napszámosokhoz is behallik

És fáradt, összetört álmukban majd elmosolyodnak ők is.

József Attila: Nagy városokról beszélt a messzi vándor

Nagy városokról beszélt a messzi vándor

Ott az emberek nem ismerik egymást

A katonák se hordanak puskát, hanem a nagy tereken muzsikálnak

Sokan gyűlnek oda, a gyerekeket magasra tartják, ugy hallgatják

Meghallgatják, aztán odahaza elmesélik, milyen szép volt és azok is

örülnek neki

A lányok ott is kinevetik a fiúkat, de azért szeretik őket

Fényes nappal is szeretik egymást

Nagy hidak vannak, amelyeken el lehet álldogálni és nézni a vizet meg

a hajókat

Úszkálnak ide oda, az utasok meg hangosan fölkacagnak

Hirtelen elhallgatnak s úgy nézik a nagy vizet, amint komolyan elmegy

a hullámok alatt

Azok meg csillognak, mint a pengék

S olvashatni a gyönyörű könyveket, akkora nagy a világosság

Pedig már egészen beesteledett.