Április 11. - A Magyar Költészet Napja
Százat markoltam, tizenegyet megfogtam.
Mindent az egyben, egyszerre nem tudtam.
Gyöngyök lefejtve, nyolcvankilenc elejtve.
S épp a legdrágább, tán el lett felejtve.
Olvassátok őket szeretettel.
Nóra
Somlyó György: Az olvasóhoz
Ó, légy te kortyomtól még szomlyasabb.
Menj a virágért, ami ott maradt.
Kutasd fel elakadt húrjaimat.
Somlyó György
Freskó:Próféta
Io senti mormorare a tutti : Adamo!
[A PURGATÓRIUM: XXXI.]
Tán az a fiú a Piazza Grandén,
az énekelt ily némán, messzilátva,
az hallgatott ily zengőn önmagába.
Tán ő volt a modell. Tán te. Talán én.
Próféta: arcán a jövő az álca,
annak vonását hordja a magáén.
Patakzik át rajt valami csoda fény.
Ablak: magunkig, önmagunkba vágva.
Nem látjátok? mind ilyenek vagyunk,
te, drága barát, s ádáz ellenem te,
ilyenek vagyunk, túl magunk határán,
ahol mind egymással találkozunk,
s hol, mint a Purgatóriumba Dante,
halljuk, hogy minden azt mormolja: Ádám.
Weöres Sándor: Familia
Édes bogyót,
csorgó húsú
gyümölcsöt,
sok tarka játékot, öröme szemnek-kéznek,
tapasztaló összesimulást, mosolygó csókot
holnapra is hagyjatok gyerekek! Késő este van.
Tücsökdal szőttesén madárfütty kacskaringók, és ti álmodtok
illatos fűvel
bélelt lepedőn, holdfényben villogó párnán.
Majd sorra járom szobáitok, s alvó arcotok fölött
megcsókolom a
levegőt s tenger ragyog szívemben.
Weöres Sándor: Meghalni
Birsalma-illatú, gyöngyház-tekintetű
s a hangja mint harang és messzi hegedű
s mind több
és tétován sűrűdő lépteikre
felbődül
és lerogy az űr sok-szarvú ikre,
átzudul a hideg, mindent elönt a kék!
Elönt a kék vonzás
és villámló ekék
s égő tüskék fölött a Meztelen viharja
redőzve ráborúl a horpadó talajra,
megreng az édesség vad fészke, cifra tál,
s a mozdulatlanúl terjengő fénybe száll.
Weöres Sándor: Örök pillanat
Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg
levegőből.
Van néha
olyan pillanat
mely kilóg az
időből,
mit kő nem
óv, megőrzi ő,
bezárva kincses
öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.
Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s
tovalibbent --
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:
fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az
álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a
halálon.
Pilinszky János : Intelem
Ne a lélekzetvételt.
A zihálást.
Ne a nászasztalt. A lehulló
maradékot,
hideget, árnyakat.
Ne a mozdulatot. A kapkodást.
A kampó
csöndjét, azt jegyezd.
Arra figyelj, amire városod,
az örök város
máig is figyel:
tornyaival, tetőivel,
élő és halott polgáraival.
Akkor talán még napjaidban
hírül adhatod azt, miről
hírt adnod itt egyedül érdemes.
Írnok,
akkor talán nem jártál itt hiába.
Nagy László: Himnusz minden időben
Te szivárvány-szemöldökű,
Napvilág lánya, lángölű,
Dárdának gyémánt-köszörű,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Te fülemülék pásztora,
Sugarak déli lantosa,
Legelső
márvány-palota,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Siralomvölgyi datolya,
Festmények rejtett mosolya,
Templomon arany-kupola,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Díjra korbácsolt versenyló,
Lázadásokban lobogó,
Csillag, dutyiba pillantó,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Harctéri sebek doktora,
Hazátlanoknak otthona,
Mézes bor, édes
babona,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Piaci csarnok álmosa,
Nyomorúságnak táncosa,
Szilveszter-éji harsona,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Béta-sugárban
reszkető,
Sok-fejű kölyket elvető,
Tengerek habján csörtető,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Minden időben ismerős,
Mindig reménnyel viselős,
Bájokkal isteni erős,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Öröktől belémkaroló,
Vánkosra velem hajoló,
Varjakat döggé daloló,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Iszonyattól ha szédülök,
Ha a pimaszság rám dönög,
Önmagammal ha kűzködök,
Gyönyörűm, te segíts engem!
Jog hogyha van: az én jogom,
Enyém itt minden hatalom,
Fölveszem kardom, sisakom!
Gyönyörűm, te segíts engem!
Felragyog az én
udvarom,
Megdicsőül a vér s korom,
Galambok búgnak vállamon,
Gyönyörűm, ha segítsz
engem!
Füle Lajos:Futás
Fut a gyermek a labda után
leszegett fejjel, tűzpirosan,
se lát, se hall, csak egyre rohan.
Guruló labda
lett a világ,
szüntelen űzi, hajtja a vágy,
száz utcán, téren,
ezer veszélyen,
millió anyai
kétségen át,
gyönyörűszépen
s balga-bután
fut a gyermek a labda után...
Fut az ember az élet után...
Leszegett fejjel gyötri magát
kincseit egyszer csakhogy elérje,
kergeti álma, hajtja a vére.
Kenyér gurul a lába előtt,
vagyon gurul a vágya előtt,
hírnév, dicsőség álma előtt.
Rohan utánuk éveken át,
a fogyó
úton, életen át,
száz utcán, téren,
ezer veszélyen,
millió isteni
bánaton át, gyönyörű szépen
s balga-bután
fut az ember az élet után...
Fut az ISTEN az ember után,
mert mindent lát és szánja nagyon,
guruló szívét
csakhogy elérje,
hogy fut utána,
hull bele vére!
Ott fut az utcán,
ott fut a téren,
egész világon,
sok ezer éven,
sok mérhetetlen,
megérthetetlen,
keresztre írott szenvedésen át,
hulló Igével,
kiontott vérrel,
viszonozatlan,
mély szerelmével
fut az ISTEN az ember után...
Ágh
István: Isteni altató
Hóesés
mennyek könnyebbülése
most csöndesebb
az Isten szívverése
zizergő
csöndben
alig hallható
a lassú
tempó
fehér altató
csicsíja csíja
álom téli álom
csak e lüktetés
mindenütti ágyon
világűröm
hidegéből
kinyújtja
meleg kezét
bár jég az ingeujja
amíg pulzusán
cinke ringatózik
ujja hegye
vörösbegyével szólít
elsimogat
szörnyeimtől szelíden
e zord Atyából
édes Anyaisten
József Attila: Olyan bolond vagy
Olyan bolond vagy
Szaladsz
Akár a reggeli szél
Még elüt
valamelyik autó.
Pedig lesikáltam kis asztalomat
És most
Tisztábban világit kenyerem enyhe fénye.
No gyere vissza, ha akarod
Veszek takarót vaságyamra
Egyszerü, szürke takarót.
Illik az
Szegénységemhez, aki szeret téged
És az Úr
is szereti nagyon
És engem
is szeret az Úr
Nem jön soha nagy fényességgel
Nem akarja, hogy elromoljanak
Szemeim, akik
Nagyon kivánnak látni téged
És nagyon
szépen néznek majd terád
Ha visszajössz
Vigyázva foglak megcsókolni
Nem tépem le rólad
a kabátot
És
elmondom mind a sok tréfát
Mert sokat kieszeltem azóta
Hogy te is örülj
Majd elpirulsz
Lenézel a földre és
kacagunk
Hangosan, hogy behallatszik szomszédunkba
A szótlan, komoly napszámosokhoz is behallik
És fáradt, összetört álmukban majd
elmosolyodnak ők is.
József Attila: Nagy városokról beszélt a messzi vándor
Nagy
városokról beszélt a messzi vándor
Ott
az emberek nem ismerik egymást
A
katonák se hordanak puskát, hanem a nagy tereken muzsikálnak
Sokan
gyűlnek oda, a gyerekeket magasra tartják, ugy hallgatják
Meghallgatják,
aztán odahaza elmesélik, milyen szép volt és azok is
örülnek
neki
A
lányok ott is kinevetik a fiúkat, de azért szeretik őket
Fényes
nappal is szeretik egymást
Nagy
hidak vannak, amelyeken el lehet álldogálni és nézni a vizet meg
a
hajókat
Úszkálnak
ide oda, az utasok meg hangosan fölkacagnak
Hirtelen
elhallgatnak s úgy nézik a nagy vizet, amint komolyan elmegy
a
hullámok alatt
Azok
meg csillognak, mint a pengék
S
olvashatni a gyönyörű könyveket, akkora nagy a világosság
Pedig
már egészen beesteledett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.