Átcuccoltunk Ausztráliába – Auszi’12

KÖLTÖZZÜNK PERTHBŐL

A vízumot Perthbe kaptuk meg, ahol 2 évet kötelező volt eltöltenünk. A 2 év hamar elröpült. Egy város, amibe nem igazán lehet belekötni és az a sok magyar, akiket megkedveltünk - megszerettünk. A Magyar Ház, ahol tényleg otthon éreztük magunkat, Frici bácsi – aki az egész szíve... a néptáncestek, a Nemzeti Ünnepek... nem beszélve Frank főnőkéről... csupa jó dolog. Mégsem éreztük úgy, hogy hosszútávon maradhatunk. Először én mondtam ki, aztán Frank is: Menjünk.

A képen az utolsó cottesloei séta.

Magam, valahogy nem éreztem rá a városra, hiányérzeteim voltak. Franknek pedig idővel egyértelművé vált, hogy Perth nem számottevő régió az amúgy Sydney székhelyű cége számára. Vagyis, ha szeretne előre haladni szakmailag, a másik partra kell mennünk.
Frank szólt Marknak, a régiós főnökének, hogy nyitott a váltásra. Két hónap múlva felhívták, hogy van lehetőség Melbourne-ben. Újra csak rendbe kellene tenni valamit.... Azonnal igent mondott.
3 hét múlva jött a telefon, hogy mielőtt meg átköltöztetnének minket, nézzük meg a várost. Frank mondta, hogy „Á, nem kell, biztos szép varos!", de a HR meg azt válaszolta, hogy Frank, ez benne van a „csomagban".

Vagyis 4 napot töltöttünk Melbourne-ben, szuper körülmények között a cég számlájára, majd 2 hét múlva átköltöztettek minket és áthozatták az autónkat.

Fillérünkbe nem került. Kellemesen fura élmény volt ez. Mert hát volt már szerencsénk drága hotelban megszállni, de az viszonylag ritkán fordult elő, hogy Frank csak azért evett meg egy steaket, mert épp az etkező mellett vezetett el az utunk.
A „csomagban" egyébként meg sok egyéb is benne volt, pl. egy bérelt autó, amíg a mienk nem megérkezik. Szinte hihetetlen, hogy mennyire figyelnek arra, hogy a dolgozó Happy legyen. Mert, ha Happy vagy, jobban dolgozol, ugye?!

Miután visszaértunk Perthbe, elkezdődött a csomagolás és a sok-sok elválás, elengedés...
A búcsúzáshoz bátorság kell.
A búcsúzáshoz bátorság kell.

                                            Melbourne érkezés - hotel.

A TORONYHÁZ
Mikor beindult a melbourne-i költözés projekt, már tudtuk, hogy egy ideiglenes lakást kapunk a cégtől, ahol 1 hónapot lakhatunk, míg saját kéglit találtunk. Nagyon örültünk a hírnek, mert tudtuk, valami szuper hely lesz. Így is volt. Melbourne cityjében egy nagy lakás egy recepcióval ellátott toronyház 19. emeletén, aminek az alagsorában konditerem, uszoda-szauna.

Ha nem lenne tériszonyom és az nem hozta volna elő a katasztro-fóbiám és nem nyomasztott volna a betondzsungel city az üveg-acél felhőkarcolóival – nagy kontraszt volt Cottesloe után – , akkor valószínűleg élveztem volna a kényelmes körülményeket.
Így viszont naponta kérdeztem meg Franket, hogy mint statikus mérnök, mondja meg, mennyi az esélye, hogy leszakad az erkély, ha kilépek, illetve hányas erősségű földrengés döntene le az épületet, beleszámítva az epicentrumtól való távolságunkat.
Akkor a reluxa mögül nem azt figyeltem volna minden naplementekor, hogy a szembelevő felhőkarcoló mögül mikor bukkan fel a szárnyas fejvadász... és nem tűnt volna úgy, hogy a szomszéd nő tiszta Mia Farrow a Rosemary baby-jéből.
Egyébként meg rákértünk 2 hetet a szervizlakásra, mert nagyon nehéz volt sajátot találni, de azt a 2 hetet szerencsére, már egy másik helyen húztuk le.
(Ja! Ebben a második lakásban Frank egy műanyag aljú, elektromos teáskannát feltett a gáztűzhelyre, hogy forral egy kis vizet. Én a kanapén olvastam Tomának, amikor Frank kiabálni kezdett, hogy lángol a cucc. Azt mondja, tiszta hülye vagyok, hogy nem tűnt fel... Szerintem is én vagyok a hülye.)

MUNKAHELY3/MELBOURNE, CS SQUARE SHOPPING CENTRE
Mostanra úgy néz ki, hogy Frank a cégnél az operation managerek között a "takarító", mert mindig oda teszik, ahol valaki kuplerájt hagyott. Ez a melbourne-i bevásárlóközpont valóban nagyon melós... bizony vannak kemény napjai. Viszont odaérkezése után pár héttel szakmai díjat kapott, amit az ágazat igazgatója adott át neki. Jól és jókor jött az elismerés.

EXKLUZÍV/FRANK KOLLEGANŐINEK NEVE
Milka és Mell
(Frank: Nóra, olyan fura, hogy mell-nek kell szólítanom.)

EXKLUZÍV/KEVIN(52) A LEND LEASE GYÖNGYSZEME
Frank új főnöke Kevin is csak nemrég került a center manageri pozíciójába, Frank előtt néhány hónappal. Az arc kódolhatatlan. Megjelenésre egy Play Boy. Ernyey meglátná, online-nagyszekondban szúrná szíven magát a szelfi-rúdjával.
A munkához nincsenek különösebb kötődései, center manageri feladatköre kompetenciájának határai még memorizálásra várnak. A különböző munkafolyamatok, a cég rendszere és szabályzata teljesen kívül esik fókuszpontján, viszont innovatív gondolkodásának köszönhetően, megreformálta a Lend Lease elavult cégfilozófiáját és bevezette a sufni-tunningot, a maszekolást és kiiktatta az adminisztratív tevékenységek jelentős hányadát, valamint a szervezeti kommunikációt, így pl.: értekezlet, tárgyalás, körlevelek, hirdetmények, érdekképviselet.

Mostanra, közléseinek jelentős része egyszerű kézjelekre redukálódott:👍✌👌
Frank azt mondja, hogy emberünk reggelente bár egyenesen betalál az irodájába, napközben többször összezavarodhat, mert időnként kikiabál desszertért.
Kevin, esetenként szélsőséges viselkedést mutat. Ilyenek pl. ordítás, sírás, néma sikoly, riadalom, hahota. Valószínűleg ezek csak helyzetgyakorlatok és az ipari kameráknak játszik.
Napközben több órára eltűnik, egyesek szerint a szemközti hotel parkolójában álló 20 millás mergájában aluszkál, mások szerint játékgépezni megy.
Bizonyos mondatok hallatán, asztmás rohamokat produkál.
Ezek a következőek: „Ez a te felelősséged.” „Ezt a kiadásodat nem írhatod a cég számlájára.”

Szakmai-munkaügyi kérdésekkel kár őt deprimálni, állításainak úgyis csak annyi a valóságalapja, mint Misi Mókus kalandjainak. (Nem lesz gond.)
Céges partyk közeledtével, drasztikus transzformációs folyamatok mennek végbe Kevin személyiségszerkezetében. ARMANI zakójat és Jay Leno karizmáját magára öltve, fergeteges hangulatban és önbizalommal pezseg a közegben. Önjelölt Alfahímként, nem kis rutinnal mozog az asztal, az italospult és a wc között, többnyire moonwalkban. A táncparketten mindent visz. Kevin jobbra kacsint, balra sziszeg, előre teker, hátra riszál. Mindenütt ott van, hőradar nélkül követhetetlen. Újra értelmezte Emile Ardolini „Dirty Danceing” -jének ominózus táncjelenetét, Kevin adaptációjában egyértelműen korhatáros.

A Sydney-i vezetőség egy ideje monitor alatt tartja a tagot és úgy néz ki, hogy valamilyen érthetetlen okból kifolyólag nem értékelik Kevin Kaszinókhoz és Night Clubokhoz való különös vonzódását.
(De mint tudjuk, senki nem számított a spanyol inkvizícióra.)
Kevin egyik nap feltette azt a rutin kérdést Franknek, amit itt előbb-utóbb minden vezető feltesz az új beosztottjának: „Frank, én mint center igazgató, hogyan támogathatnám a te munkádat, mit gondolsz?”

Frank: „Hát, ha nem innál annyit Kevin, az sokat segítene.”

Átcuccoltunk Ausztráliába – Auszi’11

Frank kollégái között a földteke nemzetiségeinek nagyhányada képviselteti magát.

METSZÉSPONT

Közöttük Bobby Kang, aki Frank szerint tisztára a Laár csak feketében. Bobby indiai, kedves és megbízható ember.

Ő a takarítók területi képviselője és elég engedékeny, elnéző típus. Frank szólt neki többször is, hogy a centerben problémák vannak a tisztasággal. Aztán rendhagyó meetinget tartott, ahol ezt mondta neki:

„Bobby! Értsd már meg! Gyenge vagy! Nem vagy Kabir Bedi!!!"

Bobby szemöldöke felszaladt, arca felderült, mintha dicséretet kapott volna és ezt kérdezte: „Frank! Te tudod, hogy ki az a Kabir Bedi???!!!!???!!!!!”

Frank: „Hogyne tudnám haver! Szandokán, a malaj tigris.”

Többet nem volt gond a tisztasággal... Ha van köztetek olyan alulművelt, aki nem tudja, hogy ki az a Kabir Bedi, az kérdezze meg az anyját. Ő volt Delon és a nőgyógyásza után a 3. szerelme. Apád sehol nincs.

A TAKARÍTÓK CSOPORTVEZETŐJE, PRIT


(Ennyi.)

CSAK SEMMI KISPÁLYÁS MAXIMALÍZMUS

Sok honfitársunktól hallottuk, hogy kifogasolják az auszi vendéglátóipari egységek nívóját. Beleértve ebbe a pincérek teljesítményét és a takarítás kérdését.

Nem egy és nem kettő magyar ex vendéglátós és köjálos bevándorló nyúlt sanax után és szorul több hónapos rehabilitációra az itteni viszonyok láttán.

A helyzet ugyanis a következő:

Ezek a felszolgálók, azt a társadalmi réteget képezik Ausztráliában, kiknek felmenőik azokhoz a 69'-es woodstocki-hippi elithez tartoznak, akik ama fesztiválon meztelenül felkapaszkodtak a " The WHO" helikopterére, napi rendszerességgel hánytak a margarétától... majd később kommunákban szülték meg utódaikat, akiknek hitelesen adták tovább liberális eszméiket.
Ezek a fiatal pincér fiúk és lányok ugyanis nem ismerik a hajtást, a stresszt, a váltás ruhát és a tízes számrendszert. Viszont olyan élvonalbeli humanitáriusok, akik még akkor sem cserélnének műszakot, ha visszajáró törzsvendégük volna maga Havas Henrik.

Reggelente éhgyomorra marihuánával, esetlenkent spilocybe-gombákkal indítanak, ezért a már nyitáskor érkező vendégeket is naiv-zavart mosollyal fogadjak, próbálván megfejteni érkezesük titokzatos okát.


Ahhoz, hogy leadd a rendelést, tartós szemkontaktus megteremtése szükséges, ez úgy cirka 10-20 perc koncentrált lekövetést jelent. Ha vette a hívást és tartózkodási helye stabilizálódott a széked mellett, akkor egyéniséged legjavát kell felmutatnod a rendelkezésedre álló 30 másodpercben. Ugyanis a révületükben Bob Marleyvel, Jim Morrisonnal, Kurt Cobeinnel vagy Krisnaval diskuráló felszolgálók tudatállapotát, igen nehéz lerángatni egy Cafe Latte-hoz.
A rendelés során működésbe lépő input- output érzete sokszor csak illúzió, erre általában akkor derül fény, mikor a 25 perce várt kávéd helyett megkapod azt a tonhalas salátát, ami eddig csak azokban a rémalmaidban jött elő, amelyekben az is kiderült, hogy a felsős matektanárodnak volt nemi élete.
Számlázásnál viszont mindenért kárpótólva leszel, mert ha csak egy kicsit is dörzsölt vagy, gyakorlatilag annyit fizetsz, amennyit akarsz.


Tehát, e téren a dolgok valóban nem mennek teljesen flottul de a jó hír az, hogy azok a vendégek, akik jártasak a parapszichológiában, kifejezetten elégedettek.
Az ausziknak a takarítas úgy általában nem megy az ízületeikre. Például, mikor először megláttam azt a két kisportolt hátas csótányt az orvosi rendelő várotermében, lett egy kisebb strokom. (Aztán, mikor elnéztem, hogy Toma milyen klasszul eljátszik velük, már csak azon aggódtam, nehogy lelépjenek azok ketten. Végül is romantikával gondolok vissza rájuk, mint Toma első kispajtásaira.)

FRANK ACHILLES-PONTJA

Mikor családilag elmentünk Toma oltási papírjait intézni a rendelőbe, csak Toma regisztrálásra számítottunk, de végül ott tartottak bennünket, hogy akkor oltassuk be. Mindhármunkat váratlanul ért a helyzet. Frank soha nem volt jelen Toma beoltásánál,... a víz kiverte... (Nem hiszitek el, a védőnők nyalókát osztanak, buborékokat fújnak és kisharangon csilingelnek a gyerekeknek, még énekelnek is... meg ilyenek.)

Tomát az ölembe ültettem... a védőnő közli, hogy 2 oltás lesz.... „Super!"... Aztán hirtelen szúrás, Toma ordítani kezd.... és ugyanebben a pillanatban a mellettünk ülő édesapja embrió pózba rándul a széken, fülét befogja, szemét összeszorítja és az ordítás befejeztéig nem restelli tartani a pozíciót. 

Mikor Toma már nem ordít – és azt hiszi ennyi volt – , Frank felegyenesedik, bevérzett szemekkel ránéz Tomára és remegő hangon, kényszeresen mosolyogva ezt mondja neki:

„Mivel ilyen ügyes voltál, most kapsz még egyet!” (Ritka az olyan helyzet, mikor nem találok szavakat.)