Átcuccoltunk Ausztráliába – Auszi’11

Frank kollégái között a földteke nemzetiségeinek nagyhányada képviselteti magát.

METSZÉSPONT

Közöttük Bobby Kang, aki Frank szerint tisztára a Laár csak feketében. Bobby indiai, kedves és megbízható ember.

Ő a takarítók területi képviselője és elég engedékeny, elnéző típus. Frank szólt neki többször is, hogy a centerben problémák vannak a tisztasággal. Aztán rendhagyó meetinget tartott, ahol ezt mondta neki:

„Bobby! Értsd már meg! Gyenge vagy! Nem vagy Kabir Bedi!!!"

Bobby szemöldöke felszaladt, arca felderült, mintha dicséretet kapott volna és ezt kérdezte: „Frank! Te tudod, hogy ki az a Kabir Bedi???!!!!???!!!!!”

Frank: „Hogyne tudnám haver! Szandokán, a malaj tigris.”

Többet nem volt gond a tisztasággal... Ha van köztetek olyan alulművelt, aki nem tudja, hogy ki az a Kabir Bedi, az kérdezze meg az anyját. Ő volt Delon és a nőgyógyásza után a 3. szerelme. Apád sehol nincs.

A TAKARÍTÓK CSOPORTVEZETŐJE, PRIT


(Ennyi.)

CSAK SEMMI KISPÁLYÁS MAXIMALÍZMUS

Sok honfitársunktól hallottuk, hogy kifogasolják az auszi vendéglátóipari egységek nívóját. Beleértve ebbe a pincérek teljesítményét és a takarítás kérdését.

Nem egy és nem kettő magyar ex vendéglátós és köjálos bevándorló nyúlt sanax után és szorul több hónapos rehabilitációra az itteni viszonyok láttán.

A helyzet ugyanis a következő:

Ezek a felszolgálók, azt a társadalmi réteget képezik Ausztráliában, kiknek felmenőik azokhoz a 69'-es woodstocki-hippi elithez tartoznak, akik ama fesztiválon meztelenül felkapaszkodtak a " The WHO" helikopterére, napi rendszerességgel hánytak a margarétától... majd később kommunákban szülték meg utódaikat, akiknek hitelesen adták tovább liberális eszméiket.
Ezek a fiatal pincér fiúk és lányok ugyanis nem ismerik a hajtást, a stresszt, a váltás ruhát és a tízes számrendszert. Viszont olyan élvonalbeli humanitáriusok, akik még akkor sem cserélnének műszakot, ha visszajáró törzsvendégük volna maga Havas Henrik.

Reggelente éhgyomorra marihuánával, esetlenkent spilocybe-gombákkal indítanak, ezért a már nyitáskor érkező vendégeket is naiv-zavart mosollyal fogadjak, próbálván megfejteni érkezesük titokzatos okát.


Ahhoz, hogy leadd a rendelést, tartós szemkontaktus megteremtése szükséges, ez úgy cirka 10-20 perc koncentrált lekövetést jelent. Ha vette a hívást és tartózkodási helye stabilizálódott a széked mellett, akkor egyéniséged legjavát kell felmutatnod a rendelkezésedre álló 30 másodpercben. Ugyanis a révületükben Bob Marleyvel, Jim Morrisonnal, Kurt Cobeinnel vagy Krisnaval diskuráló felszolgálók tudatállapotát, igen nehéz lerángatni egy Cafe Latte-hoz.
A rendelés során működésbe lépő input- output érzete sokszor csak illúzió, erre általában akkor derül fény, mikor a 25 perce várt kávéd helyett megkapod azt a tonhalas salátát, ami eddig csak azokban a rémalmaidban jött elő, amelyekben az is kiderült, hogy a felsős matektanárodnak volt nemi élete.
Számlázásnál viszont mindenért kárpótólva leszel, mert ha csak egy kicsit is dörzsölt vagy, gyakorlatilag annyit fizetsz, amennyit akarsz.


Tehát, e téren a dolgok valóban nem mennek teljesen flottul de a jó hír az, hogy azok a vendégek, akik jártasak a parapszichológiában, kifejezetten elégedettek.
Az ausziknak a takarítas úgy általában nem megy az ízületeikre. Például, mikor először megláttam azt a két kisportolt hátas csótányt az orvosi rendelő várotermében, lett egy kisebb strokom. (Aztán, mikor elnéztem, hogy Toma milyen klasszul eljátszik velük, már csak azon aggódtam, nehogy lelépjenek azok ketten. Végül is romantikával gondolok vissza rájuk, mint Toma első kispajtásaira.)

FRANK ACHILLES-PONTJA

Mikor családilag elmentünk Toma oltási papírjait intézni a rendelőbe, csak Toma regisztrálásra számítottunk, de végül ott tartottak bennünket, hogy akkor oltassuk be. Mindhármunkat váratlanul ért a helyzet. Frank soha nem volt jelen Toma beoltásánál,... a víz kiverte... (Nem hiszitek el, a védőnők nyalókát osztanak, buborékokat fújnak és kisharangon csilingelnek a gyerekeknek, még énekelnek is... meg ilyenek.)

Tomát az ölembe ültettem... a védőnő közli, hogy 2 oltás lesz.... „Super!"... Aztán hirtelen szúrás, Toma ordítani kezd.... és ugyanebben a pillanatban a mellettünk ülő édesapja embrió pózba rándul a széken, fülét befogja, szemét összeszorítja és az ordítás befejeztéig nem restelli tartani a pozíciót. 

Mikor Toma már nem ordít – és azt hiszi ennyi volt – , Frank felegyenesedik, bevérzett szemekkel ránéz Tomára és remegő hangon, kényszeresen mosolyogva ezt mondja neki:

„Mivel ilyen ügyes voltál, most kapsz még egyet!” (Ritka az olyan helyzet, mikor nem találok szavakat.)