Átcuccoltunk Ausztráliába – Auszi’23

Melbourne felett az ég

Épp most lesz 30 éve, hogy Cannes-ban bemutatták Wim Wenders, Berlin felett az ég cimű kivételes alkotását.

Ezen blogbejegyzésemmel emlékezek az alkotókra, szereplőkre, azok közül is elsősorban a "láthatatlan"  Damiel (Bruno Ganz) és Cassiel (Otto Sander) angyalokra, és minden angyalokra, akik gondolatainkon át hallgatnak-ismernek-szeretnek és kísérnek minket.

"Nem látlak de tudom, hogy itt vagy. Érzem. Itt ólálkodsz egész idő alatt. Szeretném látni az arcodat. A szemedbe nézni és elmondani neked, hogy milyen jó itt. Csak megérinteni is valamit. (...) Dohányozni. Vagy kávézni. Vagy a kettőt együtt. Fantasztikus! Vagy rajzolni.(...) Vagy ha hideg a kezed és összedörzsölöd. Ez jó érzés. Nagyon jó. Annyira szép dolog! De te nem vagy itt. Én itt vagyok. Jó lenne, ha itt lennél. Jó lenne beszélgetni veled. Hiszen a barátod vagyok."

 /P.F./

Nóra fotóz. Róla alig van kép. Ha én fotózom, eltávolodik tőlem. Három éve hagytuk el a "partot " és kapaszkodtunk meg egy száldeszkában. Jobban bízni, mint evezni. Az idő él és lélegzetében életre kelnek az események. A szerves-hologramos kép felsejlik egy gigászi, néma lüktetésben. Lehetünk másként a részesei. Nem erő. Fegyelem. Nem akarat. Remény. Nem ügyesen. Érzékenyen. Nem őszintén. Megigazultan. Ez a küldetés. A fiam. Erre a tapasztalásra nincsenek fogalmaim. Nóra azt mondja, Toma akkor legboldogabb, ha velem játszik. Azt mondja, ez több mint a "flow". Repes a szívem. Ez a melbournei másfél év meggyötört. Igaza van Mark barátomnak: Kevin megpróbálta ellopni a mojo-mat. Majdnem ellopta. Azok, akiknek a másé kell. Nagy levegőt kérek a víz felől.

Sydneyben egészen más. Ismernek, dolgozhatok. David milyen értelmes. Sokat tanulok tőle. A hotelszoba üres. Inkább a munkával maradok. Nemsokára ők is jöhetnek. Nélkülük, épp hogy vagyok. Kell egy otthon. A jövő héten mindennek utana megyek...bank meg a többi....Most kezdődik el. Most érkezek meg. Évek kellettek. Türelem, kivárás. Tudok várni, mindig tudtam. A család, a felelősség. Megrendítő. Hogy van az, amit Nóra mindig idéz valahonnan? "Csak az a nap virrad fel, amelyre tudatosan ébredünk."  Sokat akarok futni. A futás hosszú csend. Gyuri Professzor. Te vagy ez a város.  Az utca ahol a házad áll, Melbourne egyetlen utcája és a házad, Melbourne egyetlen háza. A többit el fogjuk felejteni.

Carmen azt mondta: a tél itt fájdalmas lesz. Valóban hideg és folyton esik. Mennyit fázom. Gyuri. Drága Gyuri... Ők ketten Frankkel értették...de én nem tudok nevetni  Rejtőn. Mit nem kapok el? Nem értem. Alig köt ide valami. Néhány új barát, Sophina a szomszédból...múltkor hallottam sírni. Két nagyfia van. Az óvoda. Tomán érzem az óvónők parfümillatát. Gyakran megölelik. Azt mondja nekik: I love you. Frank képes volt elviselni Kevint...este karikás szemmel járt haza és leült Toma mellé. Frank a legkissebb királyfi. Nem a meséből. Igaziból. Nemsokára költözünk újra...pakolás, dobozok...szeretek selejtezni. Minden, ami nem kell. Ha egyszer elindul az ember, megtörik a rend. Azontúl elindulhat újra, bármikor-bárhová. Toma jövőre iskolás, barátai lesznek. Majd eljönnek hozzánk palacsintázni. Megtanulják kimondani: pa-la-...

Kicsi otthont, nagy puha szőnyeget. Mintásat, színeset. Ahogy besüt rá a nap, alszunk rajta a vasárnapi ebéd után. Lassan kavargó aranypor. Kerek asztal. Virágos tányér. Semminek se éle, se sarka...Toma szerint és Toma meséje. Frank tenyere. Pergő teafű. Mindig bele hallani. Egy tréfálkozó Mester csendje.

Tegnap itt láttuk a delfineket mamival. Meg találtunk halott medúzákat de nagyokat. Szeretem őket megpiszkálni bottal, és nem mondom rájuk, hogy fúj. Mami fotóz...menni akarok apával. Elvisz a botanikus kertbe. Ásni fogunk. Apa azt mondja, autózzunk Sydneybe, hosszú ismeretlen, szép utakon. Cili a citromfám és én öntözöm. Már magasabb nálam is. Mami azt mondta, Cili az én "rózsám" mint a kis hercegnek... Gyuri professzor mindent tudott a csillagokról. Cilit is elvisszük Sydneybe. Mami azt mondja, fogalma nincs, hogyan tesszük be az autóba. Apa azt mondja, megoldja. Dr. Dolittle beszél az állatok nyelvén. Én csak a siralyok nyelvét tudom. De hogy-hogy? Az oviban én eszek a legtöbbet az egész csoportból. A piros lencse a legfinomabb. Sarbari mindig ad repetát, a másik nem. Az oviban Alfi a legjobb barátom. Ő nem bajkeverő. Alfi bogár mániás. Megfogja a bogarakat a kezével. Titkos játékaink vannak. Múltkor Alfival az összes virágkaspót eltologattuk az udvaron. Az óvónéni beküldött minket. Mami azt mondta, nem nagy szám. Feltalaló leszek. Ez már biztos.

Peter Handke: Mikor a gyermek gyermek volt

Mikor a gyermek gyermek volt

karját lóbálva ment.

patak helyett bőgő nagy folyót akart,

s e tócsa helyett a tengert.

mikor a gyermek gyermek volt

nem tudta, hogy ő gyermek.

mindennek lelke volt még,

s egy volt minden lélek.

mikor a gyermek gyermek volt

semmiről nem volt véleménye.

nem volt megrögzött szokása,

elszaladgált a helyéről, törökülésben ült,

forgója volt a feje búbján,

és nem grimaszolt ha fényképezték.

mikor a gyermek gyermek volt,

ilyeneket kérdezett folyton:

miért vagyok én én s miért nem te?

miért vagyok én itt, és miért nem ott?

hogy kezdődött az idő,

s hol ér véget a tér?

életünk ezen a földön nem csupán egy álom?

mindaz, amit látok hallok és szagolok-nem

csak egy világ előtti világ csalóka képe?

tényleg létezik a gonosz, és emberek,

akikben benn lakik a gonosz?

hogyan lehet az, hogy én, aki én vagyok,

mielőtt lettem nem voltam.

és hogy egyszer én, aki én vagyok

nem leszek már az aki vagyok.

[...]

mikor a gyermek gyermek volt,

elég volt neki, ha almát és kenyeret evett,

mint ahogy ma is még.

a bogyók bogyóként hulltak a kezébe,

mint ahogy ma is még.

a friss diótól érdes lett a nyelve,

mint ahogy ma is még.

minden hegycsúcson még nagyobb hegycsúcsra vágyott,

s minden városban egy még nagyobb város után.

jó érzés volt, mikor a fa csúcsán cseresznyéért nyúlt,

mint ahogy ma is még.

megijedt minden idegentől,

mint ahogy ma is még.

úgy várta az első havat,

mint ahogy ma is még.

mikor a gyermek gyermek volt,

egy botot lándzsaként a falnak dobott,

s az ott rezeg ma is még.

Exkluzív/ Melbourne felett az ég

Nóra és a fotózás. Mindjárt nekem kell fotóznom őt. Ha én fotózom, olyan kényszeres a mosolya, mint amikor Gergely Robi cd-ket kellett árulnia egy színházi előadás szünetében. Utána felmondott. Toma újabban büdös medvének szólít...mintha tegnap született volna. Ó, az első hónapok...cölibátus, böjt, virrasztás. Éjszakai üvöltéseitől a maradandó halláskárosodásom. Nóra nagyra nőtt mellei, amikhez távoltartási végzést csatolt. Másfél méter a nappaliban, az előszobában-konyhában torlódás esetén azonnali-teljes körű evakuálás. Egyszer felejtettem rajtuk a szemem, Nóra azt mondta, még egy ilyen húzás és átköltözik a szomszédba Magdikához. A hálószobaajtóra egy matricát ragasztott:

                              

 Megszabadítottak Kevintől. Hajszál híjja, hogy nem vertem állba. Mit is mesélt egyszer? Egyik legszebb ifjúkori emléke, mikor a haverjával ültek egy cabrióban, szólt a Beee Gees és ők teli torokból énekelték.    Bee Gees-t? Azta. Én a Skoda100-asomban üvöltöttem a Motorhead-et Kecskemétnek lefele. Olyan hengerfejes volt, ketten Lemmyvel nem tudtuk túlordítani. Lyukas volt az alja, láttam az aszfalthibákat menetben. Utógyújtása volt, néha robbant és akkora fekete füstöt köpött, nem lehetett látni. Leállt miattam a körforgalm. A piacon azt mondták, álljak be vele a tóba. Aztán 5000-ért elvitték. Bee Gees. A Sydney csapat jónak tűnik. John festi a haját, pedig az csak és kizárólag a Fenyő Mikinek áll jól..."épp kijártam a 8 á-t, azt a hét meg a nyolcát"...du-du-du-dudu-du-du...hmmm...mi keményet tolhatott, mikor leírta ezt? Tán Mackó kávét. Mindjárt eléneklem Nórának. Gugolva röhög az ilyeneken...szóval, Sydney-ben... lássuk csak. Az irodában rajtam kívül még van három Frank...ebből kihozhatok legalább két "heltaijenős" kabarétréfát. Meg egy fegyelmit. Ingyen kaja van kirakva az irodában és a múlt héten minden nap meghívtak kávéra. Megfogtam vagy 70 dollcsit. Nórának még nem is mondtam. Az már mind megy a lakásba. Ki a kicsit nem becsüli...

   Mikor még az első munkámat kerestem Perthben. Tejóég. A sarki kávézót egy huszonéves  pár vitte. Oda jártam hozzájuk önéletrajzokat írni. Mikor kész lettem vele, mindig beálltam a sorba és a kasszánál azt kértem, olvassák át, van-e benne helyesírási hiba. Hónapokon át, naponta jártam hozzájuk. Záráskor néha segítettem nekik felpakolni a székeket. Lassan összebarátkoztunk. Rubik Kocka, C vitamin, töltőtoll, gyufa,...stb. Magyar törtenelemből felkészítettem őket egy emelt szintű érettségire. Nagyon érdeklődőek voltak. Vagy féltek. Mielőtt elmentek nyaralni, elnézést kértek, amiért zárva lesznek. Szarul is esett. De rég volt....hm.

Remélem nyert a Fradi!

Compañero!