Exkluzív/ Keco
Újra költöztünk, de erről majd
máskor...
Húszonkét éve folyamatosan
költözöm és egy-egy újabb költözés alkalmával, Frankkel sorra vesszük a régi
címeket, több mint két tucatot...Íme az egyik mélypont a nagy merítésből.
A húszas éveink legelején, amikor a korai
önállóság és a csóróság óhatatlanul egymást erősítették -és ez több volt mint
romantikus-, 1996-ot írunk. Két éve élek Budapesten és a harmadik vállalhatatlan
albérletemen vagyok túl, amikor a következő pusztulat lakást, végre már Frankkel
is megoszthatom.
A XIII. kerületi (Angyalföld),
Fiastyúk u-i, egy szoba-konyhás-erkélyes, harmadik emeleti kislakást, két
legendás hírű, akkoriban még - a választott zenei műfajhoz híven - alkohol és
nikotin függő zenész-gitáros barátunkkal közösen béreltük.
Hála a közelben lévő egykori hírhedt Fáy utcai piacnak, ajtószomszédainkban, annak felelős felügyeleti bizottságát, a kínai maffia prominens tagjait és a pult alól beszerzett, szintén "Made in China", xs-es méretezésű, KERMI által nem bevizsgált prostituáltakat üdvözölhettük. Ennek a ténynek és minden velejárójának mély megértése után, lakótársainkkal teljes egyetértésben szavaztuk meg, hogy ezentúl lift helyett a lépcsőt használjuk és legnagyobb tiszteletünket kifejezve, a ház felvonójának kizárólagos használatát, átengedjük a magasztos Konfuciusz leszármazottainak és fejben tartjuk örök érvényű állítását, mi szerint: "Az a bölcs, aki tudja, mit tud, és tudja, mit nem akar."
Ami a lakásbensőt illeti, David
Lynch 1990-1991 között, a Twin Peaks forgatása alatt kapott vérszemet és
döntött arról, hogy a közeljövőben néhány lakás design-t is elvállal, hogy aztán a már mindhárom
dimenzió igénybevételével kísérelje meg, a tömeges paráztatást. A Fiastyúk
utcai lakás minden bizonnyal, Mr. Lynch egyik ikonikus munkájának számít.
A szoba szelleme a falon át, a zöldnek egy olyan árnyalatán keresztül
figyelt minket, amit sem a Héra, sem a Trilak színskáláin nem fogsz megtalálni.
Épp úgy, ahogy a hozzá rendelt színpárosírásokat sem, ami az egyes bútorokon és
kárpitokon, a bordó és rozsda különböző árnyalataiban mutatkozott meg. A
lakkozott retro, háromajtós nagyszekrény erezetéből, mint egy kéretlen
Rorschach teszt rajzolódott ki mindannyiunk, a karácsonyi diós beigli felett
zokogó anyjának portréja.
A vitrin polcain már nem
emlékszem milyen könyvek sorakoztak, de esküdni mernék, hogy ott volt a világ
szórakoztató irodalmának színe-java, mint Kafka/A per, Gogol/ Az orr,
Orvel/1984, Vian/Tajtékos napok, Poe/Túl életen és halálon...meg ilyenek.
A szoba állófogadásokra tökéletesen alkalmas volt, mert ágyak nem
tördelték fel a középső teret, és mivel David eredeti elképzeléseit mi sem
kívántuk felülírni, ágyakat később sem helyeztünk el a szobában. Viszont
beszereztünk több négyzetméternyi, kis túlzással kb. 1 cm vastagságú,
csomagolásra használatos szivacsot.
A képen látható antikolt
ágymatrac, luxus adottságaiból kifolyólag, egy házioltárnak kijáró tiszteletnek örvendett. Tulajdonosa még sok évig anegdotázott róla, különböző
asztaltársaságokban.
Az i-re a pontot, az a plafonon
függő kristálycsillár tette fel, aminek sem felbukkanására, de főleg fény-árny
játékára végkép senki nem számított. A költő óriás Goethe, színtannal
kapcsolatos tanulmányai során írta le azt a drámaian kifejező mondatot, amit kerestem:
"A színek a fény tettei és szenvedései."
Amikor első alkalommal gyanútlanul a
konyhába léptem - ami egy minimál stílusú, ingerszegény, műtő jellegű fehér
helységnél többet nem is üzent -, azt gondoltam, David lélegzethez juttatott
minket....és akkor, a konyha jobb sarkában, észrevettem egy lefüggönyözött ajtókeretet. A
függönyt óvatosan felrehúzva, abba a fürdőszobába nyertünk bepillantást, amit
Mr. Lynch, a Szovjet kormányzat megbízásából legyártott, Soyuz hordozórakéta visszatérő
kabinjáról mintázott. Hogy a mester a klausztrofóbiára apellált, az mindjárt
világossá vált, mert a kapszulába belépő személy, balról azonnal a falhoz, szemből a
mosdótálhoz, jobbról pedig a zuhanytál nagyságú fürdőkádhoz préselődött, amit meg fentről egy mutatós, 120 litetes Hajdú bojler fedett le. Tehát, a fürdőszoba
teljesen alkalmatlan volt, és bár értettük David humorát, nem nevettünk
rajta.
Nos, a fent leírtak napi
érzékelése (plusz a BKV ellenőrökkel való állandó konfliktusok) meghozták a
tökéletes "lynchi" feelinget és éjszakára a konyhakés, mindig könnyen
elérhető helyre került.
Persze az sem elhanyagolható
tény, hogy a lakás eredeti tervező-építésze mitsem törődött a térenergetika
törvényeivel, hiszen a bejárati ajtóval
szemközt pont a konyhaablakot helyezte el, ami speciel a Feng Shui szabályai
szerint, teljesen hibás megoldás, mivel a beáramló Chi, azonnal távozik
is...bár én azt gondolom- tekintettel az akkori körülményekre-, hogy bármelyik,
határozott idejű bérleti szerződéssel nem rendelkező Chi megtette volna
ugyanezt bármi áron, a szemközti konyhaablak nélkül is.
A wc ajtó az előszobában a
bejárattól jobbra helyezkedett el és érdekesség, hogy volt még mellette egy
ajtó, amit nem emlékszem, hogy valaha is kinyitottam volna... de gyanítom, nem
a Tükörteremre nyílt.
Ami az erkélyt illeti, a Béke tér
átmenő forgalma, a 14-es villamosmegállóban hesszelô zsebesek, valamint a
szemközti házban üzemeltetett Törpe bisztró nevü bűnbarlang adta panorámával
sajnos nem élhettünk, mert az említett erkélyen tárolt leharcolt thonet székek alatt, első saccra úgy egy 15-20 egyedszámú, nagyrészt ornitózis baktériummal
fertőzött galambkolónia élt.
Mint utólag megtudtuk, erkélyünk
a kerületben, "az újabb kis Galapagos" néven hiresült el, és
hamarosan neves ornitológusunk, Schmidt Egon keresett meg bennünket, hogy
közelről tanulmányozhassa a jelenséget, mint a
Ballestas-szigetek után a világ egyik legnagyobb guano telepét. Schmidt
úrral az időpont egyeztetés végülis megtörtént, de sajnos éppen a tervezett
látogatás napjára időzített, egy a kínai szomszédaink által, a ház melletti
parkban, sikeresen végrehajtott leszámolási akciója miatt elmaradt.
Másnap reggel, két unatkozó rendőr és egy barna neilonnal letakart
holttest társaságában, változatlan pulzusszámmal és világképpel vártam a 105-ös
buszt. A viszontagságoktól nem mentes kamaszkoromnak, és az akkorra már a
sminkről és az anyjuk selyemblúzáról leszokott "GLAM ROCK-ból"
végül a "METÁL-ban" öntudatra ébredő zenekarral való hosszú,
éveken átívelő barátságnak és velük közös együttlakásnak köszönhetően, az
ingerküszöböm az egeket verte...
...ezért, miután konstatáltam a
letakart tetemet és a történteket, mindössze két egyszerű asszociáció született
meg bennem.
1.
Ezt a magyar textíliparért öcsém.
2.
Angyalföldön nincs kegyelem.
Zárójelben megjegyzem, hogy
az említett zenekarral való - kiskamasz
koromtól -, majdnem 20 éven át tartó intenzív együtt lógás és lakás, rengeteg
hasznos információval gazdagított.
- Hogy létezik fiú-lány barátság, ami egyébként rendkívül szórakoztató: "Nóra, csak azért engedlek be magam előtt a kocsmaajtón, hogy ne én kapjam az első sallert."
- Hogy a röhögés nem hízlal.
- Hogy igaz, amit Pajor Tamás megénekelt: "A rock and roll az nem egy tánc."
- Hogy Axl Rose az nem egy pumpás légfrissítő, sem nem egy váltott lábú-forgó ugrás a műkorcsolyában.
- Hogy van olyan értelmezhető összetett mondat, amelynek minden szava a "bazzmeg".
- Hogy reggel a buszmegállóban dekkolva, egy szál cigaretta eszmei értéke, megegyezik egy eredeti Faberge tojás aktuális kikiáltási árával.
- Hogy a különböző zenei stílusirányzatok képviselői között - mint pl. "metálosok", "rockerek", "depechesek-cureosok", "alterek" -, léteznek azok, akik még a "discosok-nál" is alávalóbbak. Ezek a "countrybuzik".
Mivel a bérleményhez egyetlen egy
- hihetetlen nagysagú és furcsa formájú - kulcsot kaptunk, amit sehol a
városban nem tudtak lemásolni, ezért a lépcsőházunktól 100 és a
villamosmegállótól 50 méterre alló bódéba, a "TOMI non-stop büfé-be"
helyeztük ki a bérlemény recepcióját. A
büfé névadó tulajdonosával, Tomival megállapodtunk, hogy vállalja a
kulcs mindenkori megőrzését és kiadását. Vagyis, aki közülünk utoljára indult
reggel, az leadta neki a kulcsot és aki elsőnek érkezett este, az elkérte. És
az igaz, hogy az egy szoba-konyhás albérletet fixen négyen laktuk, de mint Néri
Szent Fülöphöz a San Girolamo-ba, végülis bárki betérhetett hozzánk, aki
lekéste a villamost.
Szóval, még az előtárgyalások
időszakában felhívtuk Tomi figyelmét, hogy rajtunk kívül, még sokan mások is
kérni fogják a kulcsot de ne legyen naív, hisz elég ha csak ránknéz, adja nekik
oda nyugodtan.
Pár hét múlva bebizonyosodott,
hogy az egyesség mindkét félnek gyümölcsöző, mert lakótársaink és a
focicsapatnyi más alkohol és nikotinfuggő barátaink gyakori látogatásának
hozadékául, Tomi forgalma jelentősen felpörgött.
Tomi egyébként egy jóarcú,
sötét-göndörhajú, vastag nagy bajúszt viselő, 30 és 50 év közötti titokzatos
férfi volt, aki sosem kérdezett, sosem kritizált és valószínűleg sosem aludt,
mert a napnak bármely szakában is léptünk a 24 órás büfé kisablakához, Tomi
állt a bódéban.
Majd egy éve már, hogy büszkén
használtuk a nagy hírű lakást, mikor tüszős mandulagyulladással fel kellett
keresnem a szomszéd házban rendelő körzeti orvost, aki mindjárt kérdezte is a
lakcímem.
én: Vidékre vagyok bejelentve.
doki: Nem baj, csak mondja az
itteni címét.
én: Oké. Fiastyúk utca...őőő...
azt nem tudom hányas szám (szerencsére velem volt Frank, aki szintén nem tudta
a választ a doktor úr akadémiai kérdésére), de az a ház ott! - mutatok ki az
ablakon.
doki: Kisasszony! A Fiastyúk utca az, ahol most van. A ház amire
mutat, az a Béke utca.
én: Bocsánat - mondom
csalódottan -, akkor a Béke utcában lakom.
Frank: Ezt én sem tudtam.
Ez nagyon fájhatott a doktor úrnak,
de nekünk még sokkal jobban fájt...
...mert idô közben "mazohid kötődésünk" a környékhez, a lakáshoz, Tomihoz és a kínai klánhoz egyre erősödött. A vasárnapi séták a Duna Plázába mozizni, hogy tréninggatyás bunkókkal vitatkozzunk a film alatt. A fél év csoportos apátia az ütvefúrótól, az egyre elhúzódó 14-es villamos pályafelújítási munkálatai miatt. A bármely hétköznap hajnali órájában a Balatonszelet és pezsgőkészlet felvásárlása Tominál... Tomi hálás tekintete. Az adrenalinfröccs, hogy bérlet és szemrebbenés nélkül bejutunk a Deákig.
Közel a valósághoz, távol a civilizációtól.
