Átcuccoltunk Ausztráliába – Auszi’26

Exkluzív/ Keco

Újra költöztünk, de erről majd máskor...

Húszonkét éve folyamatosan költözöm és egy-egy újabb költözés alkalmával, Frankkel sorra vesszük a régi címeket, több mint két tucatot...Íme az egyik mélypont a nagy merítésből.

 A húszas éveink legelején, amikor a korai önállóság és a csóróság óhatatlanul egymást erősítették -és ez több volt mint romantikus-, 1996-ot írunk. Két éve élek Budapesten és a harmadik vállalhatatlan albérletemen vagyok túl, amikor a következő pusztulat lakást, végre már Frankkel is megoszthatom.

A XIII. kerületi (Angyalföld), Fiastyúk u-i, egy szoba-konyhás-erkélyes, harmadik emeleti kislakást, két legendás hírű, akkoriban még - a választott zenei műfajhoz híven - alkohol és nikotin függő zenész-gitáros barátunkkal közösen béreltük.

Hála a közelben lévő egykori hírhedt Fáy utcai piacnak, ajtószomszédainkban, annak felelős felügyeleti bizottságát, a kínai maffia prominens tagjait és a pult alól beszerzett, szintén "Made in China", xs-es méretezésű, KERMI által nem bevizsgált prostituáltakat üdvözölhettük. Ennek a ténynek és minden velejárójának mély megértése után, lakótársainkkal teljes egyetértésben szavaztuk meg, hogy ezentúl lift helyett a lépcsőt használjuk és legnagyobb tiszteletünket kifejezve, a ház felvonójának kizárólagos használatát, átengedjük a magasztos Konfuciusz leszármazottainak és fejben tartjuk örök érvényű állítását, mi szerint: "Az a bölcs, aki tudja, mit tud, és tudja, mit nem akar."

Ami a lakásbensőt illeti, David Lynch 1990-1991 között, a Twin Peaks forgatása alatt kapott vérszemet és döntött arról, hogy a közeljövőben néhány lakás design-t is elvállal, hogy aztán a már mindhárom dimenzió igénybevételével kísérelje meg, a tömeges paráztatást. A Fiastyúk utcai lakás minden bizonnyal, Mr. Lynch egyik ikonikus munkájának számít.

   A szoba szelleme a falon át, a zöldnek egy olyan árnyalatán keresztül figyelt minket, amit sem a Héra, sem a Trilak színskáláin nem fogsz megtalálni. Épp úgy, ahogy a hozzá rendelt színpárosírásokat sem, ami az egyes bútorokon és kárpitokon, a bordó és rozsda különböző árnyalataiban mutatkozott meg. A lakkozott retro, háromajtós nagyszekrény erezetéből, mint egy kéretlen Rorschach teszt rajzolódott ki mindannyiunk, a karácsonyi diós beigli felett zokogó anyjának portréja.

A vitrin polcain már nem emlékszem milyen könyvek sorakoztak, de esküdni mernék, hogy ott volt a világ szórakoztató irodalmának színe-java, mint Kafka/A per, Gogol/ Az orr, Orvel/1984, Vian/Tajtékos napok, Poe/Túl életen és halálon...meg ilyenek.

   A szoba állófogadásokra tökéletesen alkalmas volt, mert ágyak nem tördelték fel a középső teret, és mivel David eredeti elképzeléseit mi sem kívántuk felülírni, ágyakat később sem helyeztünk el a szobában. Viszont beszereztünk több négyzetméternyi, kis túlzással kb. 1 cm vastagságú, csomagolásra használatos szivacsot.

A képen látható antikolt ágymatrac, luxus adottságaiból kifolyólag, egy házioltárnak kijáró tiszteletnek örvendett. Tulajdonosa még sok évig anegdotázott róla, különböző asztaltársaságokban.

Az i-re a pontot, az a plafonon függő kristálycsillár tette fel, aminek sem felbukkanására, de főleg fény-árny játékára végkép senki nem számított. A költő óriás Goethe, színtannal kapcsolatos tanulmányai során írta le azt a drámaian kifejező mondatot, amit kerestem: "A színek a fény tettei és szenvedései." 

    Amikor első alkalommal gyanútlanul a konyhába léptem - ami egy minimál stílusú, ingerszegény, műtő jellegű fehér helységnél többet nem is üzent -, azt gondoltam, David lélegzethez juttatott minket....és akkor, a konyha jobb sarkában, észrevettem egy lefüggönyözött ajtókeretet. A függönyt óvatosan felrehúzva, abba a fürdőszobába nyertünk bepillantást, amit Mr. Lynch, a Szovjet kormányzat megbízásából legyártott, Soyuz hordozórakéta visszatérő kabinjáról mintázott. Hogy a mester a klausztrofóbiára apellált, az mindjárt világossá vált, mert a kapszulába belépő személy, balról azonnal a falhoz, szemből a mosdótálhoz, jobbról pedig a zuhanytál nagyságú fürdőkádhoz préselődött, amit meg fentről egy mutatós, 120 litetes Hajdú bojler fedett le. Tehát, a fürdőszoba teljesen alkalmatlan volt, és bár értettük David humorát, nem nevettünk rajta.

Nos, a fent leírtak napi érzékelése (plusz a BKV ellenőrökkel való állandó konfliktusok) meghozták a tökéletes "lynchi" feelinget és éjszakára a konyhakés, mindig könnyen elérhető helyre került.

Persze az sem elhanyagolható tény, hogy a lakás eredeti tervező-építésze mitsem törődött a térenergetika törvényeivel, hiszen a  bejárati ajtóval szemközt pont a konyhaablakot helyezte el, ami speciel a Feng Shui szabályai szerint, teljesen hibás megoldás, mivel a beáramló Chi, azonnal távozik is...bár én azt gondolom- tekintettel az akkori körülményekre-, hogy bármelyik, határozott idejű bérleti szerződéssel nem rendelkező Chi megtette volna ugyanezt bármi áron, a szemközti konyhaablak nélkül is.

A wc ajtó az előszobában a bejárattól jobbra helyezkedett el és érdekesség, hogy volt még mellette egy ajtó, amit nem emlékszem, hogy valaha is kinyitottam volna... de gyanítom, nem a Tükörteremre nyílt.

Ami az erkélyt illeti, a Béke tér átmenő forgalma, a 14-es villamosmegállóban hesszelô zsebesek, valamint a szemközti házban üzemeltetett Törpe bisztró nevü bűnbarlang adta panorámával sajnos nem élhettünk, mert az említett erkélyen tárolt leharcolt thonet székek alatt, első saccra úgy egy 15-20 egyedszámú, nagyrészt ornitózis baktériummal fertőzött galambkolónia élt.

Mint utólag megtudtuk, erkélyünk a kerületben, "az újabb kis Galapagos" néven hiresült el, és hamarosan neves ornitológusunk, Schmidt Egon keresett meg bennünket, hogy közelről tanulmányozhassa a jelenséget, mint a  Ballestas-szigetek után a világ egyik legnagyobb guano telepét. Schmidt úrral az időpont egyeztetés végülis megtörtént, de sajnos éppen a tervezett látogatás napjára időzített, egy a kínai szomszédaink által, a ház melletti parkban, sikeresen végrehajtott leszámolási akciója miatt elmaradt.

   Másnap reggel, két unatkozó rendőr és egy barna neilonnal letakart holttest társaságában, változatlan pulzusszámmal és világképpel vártam a 105-ös buszt. A viszontagságoktól nem mentes kamaszkoromnak, és az akkorra már a sminkről és az anyjuk selyemblúzáról leszokott "GLAM ROCK-ból" végül a "METÁL-ban" öntudatra ébredő zenekarral való hosszú, éveken átívelő barátságnak és velük közös együttlakásnak köszönhetően, az ingerküszöböm az egeket verte...

                                                   
                                                                 

...ezért, miután konstatáltam a letakart tetemet és a történteket, mindössze két egyszerű asszociáció született meg bennem.

1.     Ezt a magyar textíliparért öcsém.

2.     Angyalföldön nincs kegyelem.

Zárójelben megjegyzem, hogy az  említett zenekarral való - kiskamasz koromtól -, majdnem 20 éven át tartó intenzív együtt lógás és lakás, rengeteg hasznos információval gazdagított.

1. Hogy létezik fiú-lány barátság, ami egyébként rendkívül szórakoztató: "Nóra, csak azért engedlek be magam előtt a kocsmaajtón, hogy ne én kapjam az első sallert."
2. Hogy a röhögés nem hízlal.
3. Hogy igaz, amit Pajor Tamás megénekelt: "A rock and roll az nem egy tánc."
4. Hogy Axl Rose az nem egy pumpás légfrissítő, sem nem egy váltott lábú-forgó ugrás a műkorcsolyában.
5. Hogy van olyan értelmezhető összetett mondat, amelynek minden szava a "bazzmeg".
6. Hogy reggel a buszmegállóban dekkolva, egy szál cigaretta eszmei értéke, megegyezik egy eredeti Faberge tojás aktuális kikiáltási árával.
7. Hogy a különböző zenei stílusirányzatok képviselői között - mint pl.  "metálosok", "rockerek", "depechesek-cureosok", "alterek" -, léteznek azok, akik még a "discosok-nál" is alávalóbbak.     Ezek a "countrybuzik".

Mivel a bérleményhez egyetlen egy - hihetetlen nagysagú és furcsa formájú - kulcsot kaptunk, amit sehol a városban nem tudtak lemásolni, ezért a lépcsőházunktól 100 és a villamosmegállótól 50 méterre alló bódéba, a "TOMI non-stop büfé-be" helyeztük ki a bérlemény recepcióját. A  büfé névadó tulajdonosával, Tomival megállapodtunk, hogy vállalja a kulcs mindenkori megőrzését és kiadását. Vagyis, aki közülünk utoljára indult reggel, az leadta neki a kulcsot és aki elsőnek érkezett este, az elkérte. És az igaz, hogy az egy szoba-konyhás albérletet fixen négyen laktuk, de mint Néri Szent Fülöphöz a San Girolamo-ba, végülis bárki betérhetett hozzánk, aki lekéste a villamost.

Szóval, még az előtárgyalások időszakában felhívtuk Tomi figyelmét, hogy rajtunk kívül, még sokan mások is kérni fogják a kulcsot de ne legyen naív, hisz elég ha csak ránknéz, adja nekik oda nyugodtan.

Pár hét múlva bebizonyosodott, hogy az egyesség mindkét félnek gyümölcsöző, mert lakótársaink és a focicsapatnyi más alkohol és nikotinfuggő barátaink gyakori látogatásának hozadékául, Tomi forgalma jelentősen felpörgött.

    Tomi egyébként egy jóarcú, sötét-göndörhajú, vastag nagy bajúszt viselő, 30 és 50 év közötti titokzatos férfi volt, aki sosem kérdezett, sosem kritizált és valószínűleg sosem aludt, mert a napnak bármely szakában is léptünk a 24 órás büfé kisablakához, Tomi állt a bódéban.

Majd egy éve már, hogy büszkén használtuk a nagy hírű lakást, mikor tüszős mandulagyulladással fel kellett keresnem a szomszéd házban rendelő körzeti orvost, aki mindjárt kérdezte is a lakcímem.

én: Vidékre vagyok bejelentve.

doki: Nem baj, csak mondja az itteni címét.

én: Oké. Fiastyúk utca...őőő... azt nem tudom hányas szám (szerencsére velem volt Frank, aki szintén nem tudta a választ a doktor úr akadémiai kérdésére), de az a ház ott! - mutatok ki az ablakon.

doki: Kisasszony! A Fiastyúk utca az, ahol most van. A ház amire mutat, az a Béke utca.

én: Bocsánat - mondom csalódottan -, akkor a Béke utcában lakom.

Frank: Ezt én sem tudtam.

Ez nagyon fájhatott a doktor úrnak, de nekünk még sokkal jobban fájt...

...mert idô közben "mazohid kötődésünk" a környékhez, a lakáshoz, Tomihoz és a kínai klánhoz egyre erősödött. A vasárnapi séták a Duna Plázába mozizni, hogy tréninggatyás bunkókkal vitatkozzunk a film alatt. A fél év csoportos apátia az ütvefúrótól, az egyre elhúzódó 14-es villamos pályafelújítási munkálatai miatt. A bármely hétköznap hajnali órájában a Balatonszelet és pezsgőkészlet felvásárlása Tominál... Tomi hálás tekintete. Az adrenalinfröccs, hogy bérlet és szemrebbenés nélkül bejutunk a Deákig.

Közel a valósághoz, távol a civilizációtól.